Előző részek:
~***~
Öt nap telt el a találkozásunk óta, azt az estét ellenben egy pillanatig sem tudtam kiverni a fejemből. Semmi rossz emlék nem maradt bennem. A sérülésem lassan, de biztosan gyógyul, a szívemben az üresség viszont egyre jobban megőrjít. Annyira szeretném újra látni, újra beszélgetni és andalogni vele az utcán. Minden vele töltött pillanat tökéletes volt. Nehezen tudom túltenni magam a tényen, miszerint ha ügyesebbek lettek volna a támadóink, a hölgyek is megsérülhettek volna. Nagyon sürgősen vennem kell néhány önvédelmi leckét. Hogy hívhatja magát férfinak egy férfi, aki nem képes megvédeni egy hölgyet? Nagyon hamar lépéseket kell tennem az ügy érdekében. A szüleim biztos megölnének, ha tudnák, mire készülök, de másképp nem tanulhatok meg igazán harcolni.
- Mondja meg őszintén, Joseph. Őrültség?
- Inkább életveszélyesnek hívnám, uram. Nem tudhatja, kivel keveredik össze az utcán. Mi lesz, ha rossz szándékai lesznek igazából? Egyszer hátat fordít neki, és leüti, kirabolja, megöli. Megértem, hogy tanulni akar, viszont más utat javasolnék erre. Az életével játszik, ha erre az útra lép. Kérem, gondolja át.
Felsóhajtva dőlök hátra a fotelemben. Épp a társalgóban kávézom Joseph társaságában. Szükségem van a véleményére, viszont nem tetszik, amit hallok. Tudom, hogy igaza van, de olyan jól elterveztem már, mit teszek. Kicsit át kell gondolnom a dolgaimat. Fáradtan megdörzsölöm a halántékom, majd arra kapom fel a fejem, hogy Joseph fülébe suttognak valamit, amire komornyikom lassan feláll.
- Uram, úgy tűnik, váratlan látogatója érkezett.
Felhúzott szemöldökkel állok fel én is, a hirtelen mozdulattól ellenben visszahuppanok egy fájdalmas nyögéssel. A sebemhez kapok, ami nem gyógyul túl hamar, ezért még érzékeny minden hirtelen mozdulatra. Joseph rögtön mellém lép, és felsegít. Hálásan pillantok a férfira, majd a támogatásával együtt megyünk az ajtóhoz. Nem gondoltam, hogy a mai nap folyamán ér meglepetés. Kikerekedett szemekkel pillantok az ajtóban álló személyre, aki aggódó tekintettel mér végig, mikor meglát. Lassan elengedem Josephet, hogy ne tűnjek olyan elesettnek, csak a bekötözött sebemre szorítom az egyik kezem, és kihúzom magam.
- Miss Ford. Micsoda kellemes meglepetés. Örülök, hogy újra látom. – A szabad kezemmel megfogom az övét, és gyengéd csókot nyomok rá, egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust. El sem hiszem, hogy újra ezekben a gyönyörű, kedves, barna szemekben veszhetek el, amelyek ugyan nem olyan boldogan csillognak, mint egykor. Inkább aggodalmat és könnyeket látok bennük. Ajka mégis apró mosolyra húzódik.
- A nevem Fodor, Lord McAllen. – A hangjából is tisztán hallom, mennyire küszködik a könnyeivel. – Hogy... érzi magát?
- Egy ilyen elszólás után már nem olyan jól. – Nehezen bírom elnyomni, mennyire zavarba jöttem az incidenstől. Te jó ég, tényleg idejött, hogy lásson engem, hogy megbizonyosodjon róla, rendben vagyok. Félt engem, én meg a nevét sem tudom megjegyezni. – De ne aggódjon értem. Voltam orvosnál, elláttak rendesen. Már csak meg kell gyógyulnom, és semmi nyoma nem marad a történteknek.
- Megígéri? – Felnéz rám nagy, könnyektől csillogó szemekkel, egy cseppet nem is bír tovább visszatartani.
- Megígérem. – A tudatalattim mozgatja ezúttal a testem. Óvatosan mozdul szabad kezem arca felé, és gyengéden letörlöm a kósza könnycseppet, egyúttal kicsit megcirógatom abőrét. – Rendben leszek, megígérem. Kérem, ne sírjon miattam. Teljesen egészséges vagyok, hamar kilábalok ebből. Szinte csak egy karcolás.
Lehunyt szemekkel bólint, bele is nyomja az arcát a tenyerembe. Úgy látom, kicsit megnyugodott a szavaim hallatán. Beljebb invitálom, hogy leüljünk a társalgóba beszélgetni. Remélem, van kedve egy kis időt velem tölteni.
- Kér valamit? Inni, enni, bármit?
- Nem, köszönöm. Nem akarok zavarni, csak meg szerettem volna kérdezni, hogy van.
- Nagyon kedves, hogy így aggódik értem. Jól esik, hogy még mindig gondol rám. – Felé nyújtok egy textil zsebkendőt, mikor látom, a szemeit törölgeti. Kis mosollyal biccent, és átveszi a zsebkendőt. – A kisasszony hogy van? Minden rendben magával?
- Igen, köszönöm. Sajnos nem telt ez a hét olyan produktívan, mint szerettem volna, de egyébként minden rendben. Nem... igazán tudtam kiverni a fejemből. Ezzel igazán nincs egyedül, Miss Fodor. Fejben milyen jól megy neve kiejtése. Másra sem gondolok azóta az este óta, minthogy újra hazakísérhessem, hogy beszélgessünk a világ dolgairól, és egy jó éjt csókot lophassak a nap végén.
Home Stonestreet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése