A különc Lord (Prológus)

Ajánlott zene: Beast in Black - Ghost in the Rain

~***~

Hogy milyen érzés a 19. század végén, Londonban egy nemesi családban élni? Sokan biztosan rávágják, hogy másképp túl sem lehetne élni a hétköznapokat. Rengeteg pénz, rengeteg kiváltság, elegáns bálok, befolyásos ismerősök, fényűző élet a luxus villákban. A rengeteg pénzt említettem? Valamiért mindig ez számított igazán. Kit zavar az alsóbb osztály sanyarú sorsa, a folyamatos kirekesztés, az arisztokrata családokon belüli ellentétek. Ebben az esetben talán rossz családba születtem. Nem azt mondom, hogy megvetem ezt az életformát. Én is élvezem a gazdagságot, a vele járó javakat, de ahogy mindennek, ennek is megvan az árnyoldala. Bármilyen meglepő, nekünk is rengeteg szabályt és illemet követnünk kell. Gyakran nagyobb elvárások vannak az arisztokraták felé, mint az átlag polgárok felé. Ezeknek pedig nem mindig könnyű megfelelni. Példaként kezdhetném a házasodás témájával. Itt vagyok közel 30 évesen, nyilvánvalóan egyre türelmetlenebbül várja a családom, hogy végre elvegyek egy előkelő, befolyásos családból származó hölgyet. Hogy én mit akarok? Mit számít. Sosem számított. Biztosan kifordulna körülöttem mindenki a hitéből, ha megtudnák, hogy az első alsóosztálybeli hölgy ujjára gyűrűt húznék, ha ki merne költözni velem egy félreeső lovastanyára, ahol mindentől távol élnénk az életünket békében és szerelemben. Túl sokat kérek? Meglehet. Álmodozni azért szabad, nem?

- Tony, siess már! Tudod, hogy randevúm van, miattad fogok elkésni!

- Megyek, megyek – forgatom meg a szemem felsóhajtva. Theodor barátom ismét talált valami könnyen kapható fruskát, akivel szórakozhat egy éjszakát. 30 évesen hogyan lehet ilyen agyi szinten egy férfi. Ő az a tipikus eset, aki csak élvezi a gazdagság nyújtotta javakat. Egyébként nem tudok belekötni. Jó barát, legjobb a szakmájában, abba pedig nem fogok beleszólni, hogyan élje a magánéletét.

- Mindent a te nyakadba varrok, ha elvesztem a kislányt.

- Elhiheted, hogy egy pillanatig sem érdekel. Holnap találsz újat – veregetem vállon kicsit sem együtt érzőn, majd megkerülve lépek a tükör elé, hogy megnézzem magam utoljára. Azt hiszem, rendben leszek. Végülis nem nekem lesz randevúm.

- A kocsijuk készen áll, uraim.

Joseph Smith, a komornyikunk lép hozzánk. Amióta az eszemet tudom, ő az a személy, akire úgy tekintek, mint apámra. Mindent tőle tanultam, amit a „nagyon elfoglalt”, zsugori, gőgös vér szerinti apám sosem tanított volna meg magától. Ez viszont egy másik történet. Most ideje indulni, színházból igazán nem illik késni, bármennyire vagyok egyébként a híve.

~***~

Sziasztok!

Nem tudom, van-e bárki, aki olvassa ezt a blogot, de az a helyzet, hogy íródott egy hosszabb novella. Abban reménykedem, hogy a folytatásos sztori jobban felkelti az olvasók érdeklődését, ezért megpróbálkozom vele. :) Előre szólok, hogy ez csupán egy novella, ergo nincs részletesen kidolgozva minden karakter (legalábbis a sztoriban,a fejemben minden apró részlet megvan), nagyobb ugrálások lesznek az időben. Röviden tehát a főszereplőm életéből kiragadtam néhány fontos eseményt, és ezeket írtam le. Amennyiben úgy látom, van érdeklődés a történetre, a jövőben megesthet, hogy jobban kibontom a történetet, és egy egészen hosszú valami kerekedhet a végére. Kérlek, hagyjatok nekem kommentet, bármilyen visszajelzést, hogy lássam, megéri-e folytatni. Jó szórakozást! :)

Ui. A történet a 19. század Angliájában fog játszódni. Nem tudom, mennyire lett hiteles a kép, amit írtam róla, nézzétek el nekem, ha nem igazán. Megtettem mindent tőlem telhetőt. :D

Home Stonestreet