Együtt

Sziasztok!:)

Elsősorban szeretnék békés, szeretetben és ajándékokban gazdag karácsonyt és boldog új évet kívánni mindenkinek!:) Ebből az alkalomból hoztam nektek egy rövidke, karácsonyi szösszenetet, ami a helyi hírlapunkban jelent meg mostanság. Jó szórakozást, egyetek sok bejglit mellé és igyatok egy kis forrócsokit is!;)
Ajánlott zene: Battle Beast- Angel Cry

~***~

Olyan jó meleg van. Nagyot nyújtózom a kandalló alatti kis lyukban. Az én titkos búvóhelyem. Ásítva a hátamra fordulok, lehunyt szemekkel élvezem a birodalmam nyújtotta élvezeteket. Ki sem másznék innen soha, ha a hasam nem húzna ki. Laposakat pislogva nézek körbe a lakásban. Ott van szépen a helyén a trónom. Friss alom is van benne, épp ahogy szeretem. A sarokban egy aprócska, fényesen ragyogó fenyőfa világítja meg a helyiséget. Semmi több. A nagy, ezüstösen csillogó golyók magukra hívják a figyelmemet. Mintha kis villódzó szempárral néznék farkasszemet, aki játékra invitál. Nem, most nem megyek, tele a pocakom. Odakint farkasordító hideg van, a vadászterületeimet szinte teljesen elnyelte a fehér lepel. Maga a megtestesült nyugalom borítja a kis világomat. Hátrahajtott fejjel veszem szemügyre az én, egyetlen gazdámat. Mamó mindig papónak hívta. A sötétben ül, nyüszögve szipog alig hallhatón. Lassan feltápászkodom a helyemről, újra kidomborítom a hátam, majd megrázom a bundám. Rögtön elszáll a pillanatnyi kényelmem. Papó nagyon szomorú. Sír. Sokat sír. Neki is hiányzik mamó. Mamó eltűnt. Nem tudom, miért vagy hová. Ketten maradtunk papóval, mégis egyedül akar lenni mindig. Én nem hagyom neki. Kimászom a kuckómból, rögtön a lábához szaladok. Leülök előtte, tágra nyílt szemekkel nézek fel rá, egy nagyot nyávogva próbálom felkelteni magamra a figyelmét. Könnyes szemekkel pillant le rám, mély sóhajt véve felvesz az ölébe.

- Szia, kicsi lány - suttogja halk, rekedtes hangon. - Neked is hiányzik mamó, igaz?

Egy újabb nyávogást követőn felugrom a mellkasára, a fejemet a nyakához dörgölöm. Igen, hiányzik mamó, de téged is nagyon szeretlek. Nem hagylak egyedül.

- Istenem, mi lenne velem nélküled? - Elcsuklik a hangja, pillanatok alatt zokogásba tör ki papó. Dorombolva bújok hozzá, ahogy csak bírok, próbálok feljebb mászni a nyakához, dörgölőzöm, hogy érezze, mellette vagyok. Mindkét kezével ölel magához, a fejét az enyémen pihenteti. Lehunyt szemekkel dorombolok neki megnyugtatón. Érzem, hogy jót tesz. Már nem rázkódnak a vállai, mégis szorosan tart, mintha attól félne, én is elmegyek. Ne félj, papó, ilyen sosem történhet meg!

Lassan veszi a levegőt, a szuszogása egyenletes. Felpillantok rá, halkan nyávogok kicsit, majd visszafekszem a karjaiba. Elaludt. Újra nyugalom árasztja el a szobát. A fenyőfa lágyan szórja fénycsóváit a szoba minden zeg-zugába. Én is kezdek laposakat pislogni, viszont valami nem kerüli el a figyelmemet. Papó vállán egy fehér fényfolt jelenik meg. Most eltűnt. Most megint visszajött. Most megint eltűnt. Mamó mindig ott simogatta meg az öreget, mikor elaludt a karosszékében. Látod, papó, együtt vagyunk! Amíg ki nem alszanak a fények, mamó vigyáz ránk.

Home Stonestreet

Káin pecsétje II/II

~***~

- Hé, ne csak ülj! Van munka bőven!

Kizökkenek a körmölésből. Lassan elfogy a lapom. Be kell fejeznem. Úgyse tudok többet írni. Erről a történetről főleg nem. Miért mondanám el nekik, hogy bemocskoltam a nevünket? Elég, ha csak az én lelkem bűnhődik emiatt. Nem hagyom, hogy elveszítsék bennem a hitüket. Nem jókedvemből tettem pedig. Haza akarok menni hozzájuk a lehető leghamarabb. Ott akarok lenni a kisbabánk születésekor a feleségem mellett. Olyan nagy bűn ez? Csupán az emberségem lett a tét. Miért kellett ekkora árat fizetnem? Kérlek, Istenem, bocsáss meg nekem. Sosem akartam idáig süllyedni.

- Kapd már össze magad!

Vérvörös cseppek mossák el az írásomat. A katonatársam vállán lévő ellenség fejéről csöpög.

Nem, ne! Megszentségteleníted a levelemet, te őrült! Kétségbeesetten dörzsölöm le a ruhám ujjával a vért, de csak jobban elkenem vele a betűket. Így nem küldhetem haza. Talán nem is lenne szabad. A véres pecsét teszi hivatalosan is álszentté. Hogy írhatnám le ezt a napon, ha a piszkos, igaz részleteket kihagyom? Újra kell kezdenem, amilyen hamar csak lehetséges. Író voltál, találj ki valami mást. A kisfiadnak hiányzik az apukája. Találj ki neki egy mesét, amit felolvashat a feleséged este. Igen, ez az. Reményt kell öntenem beléjük. Sóhajtva széttépem, és hagyom a földre hullni.Felállok a székből. Nem merek körbenézni a sátorban. Legyen bármilyen háború, erre nincs felkészülve a legrendíthetetlenebb katona sem. Egy embertársunk sem érdemli ezt a sorsot Szenteste. Egy harcra kényszerített családapa főleg. Bár ne kellene parancsot teljesítenünk. Bár ne lenne egy nagyobb hatalom. Hazamehettünk volna békében a családunkhoz. Vita nélkül. Halál nélkül. Sajnálom, testvérem. Lehajolva megfogom a mellettem elterülő holttest lábait. Kihúzom a hóba, a kupac mellé teszem. Egy újabbért megyek be. Nincs gyomrom ehhez, választásom még kevésbé. Ahogy húzom kifele, kicsúszik a kezéből valami. Egy kibontott csokoládé. Megfeszülnek az izmaim. Haza kell vinnem. Megígértem magamnak, hogy hazaviszek nekik. Felveszem az édességet. A teteje véres. Félredobom, majd folytatom a munkát.

- Jelentem, Uram, - lép szalutálva az egyik katona az ezredesünk elé – hárman elmenekültek, a századosuk a főhadiszállásunkon fogságban.

- Pakolják ki a fősátrat, minden kis cetlit az asztalomon akarok látni! A fegyvereket elvenni, az ágyúkat, minden harci felszerelést a mieinkhez feljegyezni. Utána gyújtsák fel az egészet! Hamut akarok látni itt, semmi többet.

- Értettem, Uram!

Szó nélkül mozdul mindenki. A történtek óta átvezényelték az egész táborunkat. Rengeteg iratot kellett kipakolnunk az ellenségtől.

Azt hiszem, megtaláltam az édesség dobozát. Tudom, hogy nem volna szabad, mégis kiveszek kettőt – hármat. Ennyiből nem lehet baj. Itt vannak a levelezőlapok is. Gyakrabban írhatok haza. Köszönöm, Istenem. Engem büntess, de a családomon könyörülj. Nem tettek semmi rosszat. Szükségük van rám. Tudniuk kell, minden rendben van-e.

Kartondobozok tucatjával térünk vissza a saját táborunkba. Megtorpanok egy pillanatra a menetben, belém is ütközik a mögöttem jövő. Vörös lyukat mart a hóba az elesett vére. A kezemen is ott van még mindig, a bőrömre száradt megalvadva. Mintha csak billoggal égették volna a tenyerembe nagy betűkkel. Bűnös. A legfájdalmasabb bélyegző mindközül. Katona vagyok, de embertelen ördögnek sosem esküdtem fel. Pedig attól tartok, nekem kellene átvennem a helyét. Ő az egyetlen, aki némán tűri a fegyvertelen hátbadöfését. Az orrom alatt, lehunyt szemekkel Istenhez fohászkodom.

Kérlek, Istenem, leljen békére melletted. Vigyázz a családjára. Küldj engem az alvilág legsötétebb zugába, hiszen oda tartozom. Álszent, irányítható korcs vagyok a többi kutyával együtt. Könyörgöm, ne hagyd, hogy szenvedjenek. Gondoskodj róluk, engem pedig büntess kegyetlenül. Ne hagyd elveszni a családját. Éljenek szeretetben, egészségben, tisztességben. Ahogy te is megérdemelted volna, barátom.

Home Stonestreet

Káin pecsétje I/II

Sziasztok!:)

Egy ideje nem raktam ki semmit, ugyanis nem kapok semmi visszajelzést, mit szóltok hozzá. Sajnálom, hogy ennyire nem megy ez a blog, de  nem akarom abbahagyni. Egyszer csak beindul, nem? Ha nem, ez van, szeretek itt lenni és írni. Szóval hoztam egy újabb pályázatra írt novellát, ami háborús, picit komolyabb téma. Jó olvasást!;)

A sztori egyik fele dőlt betűs lesz, csakúgy, mint a beköszönő szöveg. Ez azért van, mert egy levélrészlet olvasható. Természetesen az én fantáziám szüleménye az egész.

Ajánlott zene: Thirty Seconds to Mars - This is War

~***~

Boldog karácsonyt, Kincseim! Minden rendben otthon? Hogy vagy, Törpém? Remélem, vigyázol anyuékra, ahogy beszéltük. Képzeld, éppen most járt nálunk a Jézuska. Külön csak nekem megsúgta, milyen jó kisfiú vagy. Valami nagyon különleges dologgal készül Neked, viszont nem mondhatok erről többet. Megígértem neki. Azt is elárulta, hogy késik néhány napot, de ne keseredj el, nem fog elfelejteni! Csupán rengeteg lurkót meg kell látogatnia melletted. Mire odaér, én is hazaérek, és megtartjuk a Karácsonyt. Mit szólsz? Szereztem finom csokit, csinálunk rengeteg szaloncukrot a fára. Nem lesz az igazi, tudom, de hidd el, sikerülni fog szentestéhez hasonló hangulatot teremteni. Elmegyünk szánkózni, csúszkálunk a befagyott tavon, meglátogatjuk a Nagymamát és a Nagypapát.. Mindent megteszek, hogy ne maradj karácsony nélkül. Maradj ugyan olyan jó, mint eddig, fogadj szót a Maminak, és talán hamarabb odaérünk a Jézuskával, mint gondolnád. Nagyon szeretlek, kisfiam, sietek haza hozzátok!

Hogy vagy, szerelmem? Végre van alkalmam és lehetőségem írni. Ne ijedj meg, nem azért különbözik az írólapom, mert fogságba estem. Nincsen semmi baj. Hosszú történet, honnan szereztem. Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, egészen idáig nem kaptunk lapokat. Talán nem fog későn odaérni ez az üzenet. Őszintén bízom benne, hogy nem aggódsz túl sokat. A kicsiknek sem tesz jót. Hogy bírod? A kisbaba egészséges? Ugye még mindig biztonságos otthon? Te jó ég, annyi kérdésem van, túl régóta nem hallottam felőletek. Mindenetek megvan? Írhatok Apámnak, hogy küldjön egy kis pénzt, ha esetleg megszorulnátok. Küldenél nekem egy képet magatokról? Megvan az is természetesen, amit elhoztam, viszont szeretnék egy frissebbet is. Látni akarom, hogy néztek ki. Kérlek, őszintén válaszolj minden feltett kérdésemre. Nem tudok teljesen megnyugodni, amíg nem hallok felőletek. Velem minden rendben, jól vagyok, nincsen semmi komoly sérülésem.

Kemény tél elé nézünk. Nehezen barátkozunk meg vele, egyszerűen megkeseríti az életünket ez a fránya időjárás. Egyre több baleset történik nap, mint nap. Tegnap egy katonatársam a csatamezőn megcsúszott a jégen, és beverte a fejét egy nagyobb kőbe. A legborzasztóbb az, hogy mégsem ebbe halt bele. Halálra fagyott az éjszaka folyamán, nem tudott megmozdulni. Ellepte a hó teljesen. Elkéstünk, mire megtaláltuk. A nagy havazások kezdetén egy másik pedig hátba lőtte a saját emberünket. Az egyiket a kedvese várja haza, míg a másikat a beteg anyja. Azóta kétszeres figyelmet szentelek a terepre, velem ilyen nem történhet véletlenül sem. Ne aggódj, nem is fog.

Szóval az írólap. Nos, igen, láthatod, hogy nem olyan, mint az eddigiek. Ez az ellenségé volt. Tőlük kaptam. A csokoládét úgyszintén. Ma, Szenteste alkalmából úgy döntöttek a feletteseink, hogy pihentessük kicsit a puskákat. Néha azoknak sem árt. Éppen az őrtoronyban posztoltam, elég későre járt már az idő, a legtöbben aludtak. A cserét követően a szokásos útvonalamon tettem egy kört, mikor az ellenséges térfélről mozgást észleltünk. Egy halvány fénysugár jelent meg a távolban, amit nagyjából egy tucat követett. Azonnal védekezésre álltunk fel, az őrszemünk viszont leintett mindenkit. „Fegyvertelenek!”, kiabált le nekünk. Valamivel nyugodtabban, ellenben annál kíváncsiabban vártuk a megérkezésüket. Rendíthetetlenül közeledtek, nem különösebben zavarta őket, hogy a puskacsöveinkkel kellett farkasszemet nézniük. Feltartott kézzel, láthatóan fegyvertelenül araszoltak a hatalmas hóban, minden lépés után bokáig besüppedtek. Leintettem a lövészeket én is, hagytuk, hogy közelebb kerüljenek hozzánk. Mind meggyötörtek voltak és fáradtak. Nem könnyű ennyit gyalogolni ilyen időben, ráadásul a rengeteg csapda sem könnyít a dolgukon. Semmi puska, semmi kés. Az elöljárójuk jó 10 lábnyira fékezett le előttünk. Egy árva szót sem szólt, csupán egy tábla kibontott csokoládét tartott felénk. Értetlenül álltunk a dolgok előtt, tehetetlenül néztünk össze egymás között. Mindenki fejében megfordult, hogy méreg is lehet. Látva tétovázásunkat, félelem nélkül tört le magának egy kockát, majd jóízűen elrágcsálta. Semmi fuldoklás, a szeme sem rebbent. Újra felénk tartotta. Valamit lépnünk kellett. Legelőször rájuk küldtem pár embert, kutassák át alaposan a zsebeiket. Jó néhány tábla édességet találtunk náluk, még egy árva szúrófegyvert sem rejtettek a bakancsukba. Én léptem elsőnek, magabiztosan nyúltam egy kockáért. Mikor látták a többiek, hogy valóban nincs veszély, egy emberként ugrottak az ajándékunkra. Furcsán hangzik, de néhány órára a két ellenség békességben, közösen tölthette a szentestét. Behívtuk őket a tűz köré, hogy felmelegedhessenek kicsit, leültünk beszélgetni, a büszke apukák mosolyogva mutogatták a családjaikról a képeiket. Az elöljárójuk leült mellém, hogy megmutassa nekem a saját családját. A feleségével négy gyermeket neveltek. Három kislánya és egy idősebb fia volt. Ő maga már az ötvenes éveit taposta.

Home Stonestreet