Rendelési lehetőség

Sziasztok!:)

Észrevettem, hogy sokan telefonról nézitek a blogot, ezért gondoltam, egy bejegyzés formájában szintén kirakom a rendelés lehetőségét. Igen, ilyen is van!:) Tudtok egyéni novellákat rendelni tőlem, aminek a menetét itt megtalálhatjátok.

Rendelés menete

A rendelésed a blogoljhitaly@gmail.com e-mail címre küldd el nekem. Tárgyként tüntesd fel, hogy ezzel kapcsolatban írsz nekem.

Mit kell tenned?

1. lépés: Írd le röviden, miről szeretnéd, hogy szóljon. Ha van hozzá képed, gifed, videód, küldd el a linkjét vagy csatold mellékletként. A műfaját szintén jelöld meg (romantikus, akció, fantasy).

2. lépés: Tudasd velem, kinek a szemszögéből szeretnéd, hogy megírjam a sztorit. Lehet akár több szemszögből is.

3. lépés: Ha kitalált személyekről van szó, minden egyes karakternek TE add meg a nevét. A kiskutyától kezdve az összes megszólaló személyig mindenkinek. Ha rólad szólna a történet, írd le, hogy a saját nevedet szeretnéd látni vagy jobban örülnél egy általad kitalált új névnek.

4. lépés: Próbáld meg leírni röviden a szereplők kinézetét és tulajdonságait. Ha nem kapok semmi körülírást, teljesen magamtól találom ki a karakterek belső énjét.

5. lépés: Bármi extra dolgot, amit szeretnél a történetedben látni, írd le bátran. Legyen ez egy tárgy vagy épp egy fontos tulajdonság.

6. lépés: Ha van elképzelésed, milyen zenét hallanál a történeted alatt, küldd el a linkjét vagy írd le a címét.

Néhány szabály és tudnivaló:

• Nem vállalok felelősséget a történetekért! Ha nem kapom meg az összes információt, amit kértem, és rám bízol egyes részleteket, azokat fogadd el. Ha utólag nem tetszik valami, javítási lehetőség csak különleges esetekben fordulhat elő.
• Nem vállalok 18+-os történeteket! Csúnya beszéd természetesen előfordulhat, ha a karakter megkívánja. Egy kevésbé alpári leírású ágyjelent is belefér, de a részletekbe sosem fogok belefolyni. Csak a jó ízlés határain belül.
• Kérlek, a mailben tűntesd fel, milyen néven hivatkozhatok rád, mikor megosztom a történeted a blogon.

Home Stonestreet

Szükségem van rád (Abraham Lincoln, a vámpírvadász fanfiction)

Sziasztok!:)

Egy újabb rendelés Bernitől. Ez alkalommal az egyik kedvenc könyvének a karakterével hozta össze a sors. Jó szórakozást, ne felejtsetek el bármilyen nyomot hagyni magatok után!;) Berni, te pedig remélem, elégedett vagy. ^-^

Ajánlott zene: Hollywood Undead - Riot

Néhány tudnivaló:

• A történet az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című könyv/film alapján készült.
• Henry Sturges a főszereplő, Abrahamet képezte ki vámpírvadásznak a múltban.
• Henry vámpír.
• A novella a mai világban játszódik, ahogy a film végén is láthatjuk az utolsó jelenetben.

*Henry szemszöge*

Lehunyt szemekkel pihenek elnyúlva a kanapémon. Egyre jobban idegesít ez a helyzet, már a legelején nem lett volna szabad belemennem. Én idióta barom, alapból azért kezdeményeztem, mert vonzott. Engedtem a csábításnak, a legfőbb szabályomat szegtem meg. Nem kerülhetek ennél közelebb hozzá, csak bajba sodornám. Idegesen dobolok a lábammal, a napszemüvegemet felrakom a szemeimre, hogy ne bántsa az a kevés fény se, ami beszűrődik az ablakon. Nem tudom, mit tegyek, valahogy véget kell vetnem ennek. Az elmúlt hetekben minden módon kerültem a személyes találkozókat, még a hívásokat is. Ha meló van, írok egy üzenetet, és ennyi. A munkában nem akadályozom meg, nem aggódom miatta. Azt hiszem, évszázadok óta nem volt ilyen tehetséges vámpírvadászom, mint ő. Többek között ez is közrejátszik, hogy egyre jobban kedvelem. Nem, ezt el kell felejtenem, nem veszthetek el még egy fontos embert. Olyan sokáig bírtam, nem törhetek meg most.

A telefonom rezeg a zsebemben, rögtön elő is kapom. Egy SMS, Bernitől. S.O.S., a vészjelzésünk. A pillanat törtrészébe sem telik, hogy felkapjam a bőrdzsekim és az autómba teremjek. A nyomkövetője be van kapcsolva, így a GPS-em automatikusan mutatja a legrövidebb utat hozzá. Valami raktárépületben van, ez még feszültebbé tesz. A kormányt markolom, a pedált nem lennék képes erősebben taposni. Jó ég, mi lehet veled?

Egy tíz perc telhet el, mire megérkezem. Szinte kiugrok a helyemről, be sem zárom az Audi ajtaját. Ész nélkül rohanok be fegyvertelenül. Ezt nem gondoltam át teljesen. Meg is torpanok a nyitott épület előtt hirtelen. Minden csendes, egy árva lélek sincs a közelben. Rossz helyre jöttem volna? Kicsit beljebb megyek, körülnézek a dobozok és konténerek között.

- Henry.

A hang irányába kapom a fejem, meglepetten nézek hátra Bernire. Semmi baja, egy karcolást sem látok rajta. Némiképp megkönnyebbülve sóhajtok fel mélyen, a saját hajamba túrva sietek elé.

- Jól vagy? Mi történt?

- Beszélni akartam veled. - Szigorú a hangja, egyenesen dühös.

- Mi? Szórakozol velem? A vészjelünket használod azért, hogy beszéljünk? Elment az eszed? - Egyre emelkedik a hangom, nagyon felnyomta bennem a pumpát. - Ismered a farkast kiáltó kisfiú történetét? Már elég régóta emlegetem a társaimnak...

- Miért kerülsz, Henry? Mi bajod velem? Csak írod a melókat, mintha egy robotnak küldenéd a parancsokat. Valamit rosszul csinálok? Már négy hete nem láttalak, pedig az első három hónapban velem jöttél majdnem mindegyik feladatra. Egy csapat voltunk, most pedig csak ugráltatsz össze-vissza! Beszéljük meg nyíltan a dolgot, itt vagyok - emeli meg a kezeit. Nem igazán jutok szóhoz. Annyi minden kavarog bennem. Düh, aggodalom, féltés, félelem, szeretet... Hirtelen felindulásból rontok neki még magamat is meglepve. Azonnal hátrahőköl a reakciómtól, a kezeit maga elé téve próbál védekezni a támadásomtól. Két lépéssel redukálom a köztünk lévő távolságot, végül egy konténernek nyomva esek neki az ajkának. Lesokkolva áll előttem, nem is nagyon akarja viszonozni a csókot. Szerencsére néhány pillanat az egész, mire ráeszmél a helyzetre. A kezei végigsiklanak a mellkasomon, a nyakam mögött pedig összekulcsolódnak. Szinte követeli az ajkaimat, próbál lejjebb húzni magához. Kérnie sem szükséges. Teljes testemmel simulok hozzá, a feje két oldalán támaszkodom le a kezeimmel, hogy ne legyenek útban. Ezúttal minden elnyomott érzelem felszínre kerül. Mohón, szenvedélyeden csókolom, de ő sem rest kimutatni, mit akar igazán. A nyelveink önálló életre kelnek, amint összetalálkozzanak, forrón kényeztetni kezdik egymást. Nem akarom, hogy vége legyen, a testünk ellenben akarva-akaratlanul megálljt parancsol levegő hiányában. Kissé lihegve válunk el, szinte fáj az ízének a hiánya. Lassan nyílnak fel a szemeim, a tekintetét keresem azonnal. Bizonytalan, de vegyes érzelmekkel teli barna szempár néz mélyen az enyéimbe, magyarázatot vár a történtekre.

- Ez az oka mindennek. Beléd estem, érted? Pontosan tudod, hány évszázada nem engedek senkit közel magamhoz az ominózus dolog óta. Ezt tanítottam meg neked is elsőnek, és mindketten egyszerre szegtük meg. Kezdetektől fogva azért hagytam, hogy egyáltalán pisztolyt foghass, mert közel akartalak tudni magamhoz. Hogy taníthassalak, és együtt lehessünk. Azt hiszem, ez volt életem legnagyobb hibája. Sosem lett volna szabad belekerülnöd ebbe a világba. Aznap este csak el kellett volna vennem a fegyvered, utána elmenni a fenébe. Minden mehetne a normális kerékvágásban.

- Oké... - vesz egy mély sóhajt. - Azok után, hogy megcsókoltál, és elmondtad, hogy vonzódsz hozzám, a vallomás második felét meg sem hallottam - rázza meg a fejét hitetlenül. - Komolyan azt gondolod, ezek után hagyom, hogy szó nélkül lelépj? Nem mész mellőlem sehova, együtt kezdtük el, veled akarom befejezni.

Ellentmondást nem tűrő a hangja, a tekintetemet is rendületlenül állja.

- Mondtam én egy szóval, hogy bármin változtatok most már? Elcsesztem talán az elején a te szempontodból. Ha önző lennék, azt mondanám, nekem így jött ki a lehető legjobban, mert egy ilyen csodálatos lányt tarthatok a karjaimban - simítom meg az arcát gyengéden. - Viszont ezzel párhuzamosan hatalmas veszélybe sodorlak minden pillanattal, amit veled töltök.

- Az elmúlt hónapokban vámpírokat öltem... Ne aggódj, nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra. Ha ez egy veled járó, örömmel vállalom a kockázatot - kapja el a dzsekim gallérjait, úgy húz magához egy újabb csókért. Eszem ágában sincs ellenkezni. Elvigyorodva ölelem magamhoz a derekánál mindkét kezemmel, majd a konténernek dőlve forrnak össze az ajkaink. Felnőtt ember, nem szólhatok bele, mit tegyen. Ha pedig velem akarja tenni, ellenkezni biztosan nem fogok.

Home Stonestreet

Nem vagy Holmes... még (Sherlock fanfiction)

Sziasztok!:)

Ismét egy rendeléssel jelentkezem, méghozzá a másik legjobb barátnőm számára, akinek lógok még egy novellával, de addig is legyen mit olvasnia. ;) Jó szórakozást mindenkinek, de legfőképp neked. :*

Ajánlott zene: Ryan Star - Brand New Day

Néhány tudnivaló:

• Az új időben játszódó Sherlockról van szó.
• Benedict Cumberbatchet kell elképzelni, mint Sherlockot.
• A Labello, mint márka jelenik meg a történetben, ugyanis a drága barátnőm szinte naponta pusztít el egyet.

A történetet ihlette gif:

*Sherlock szemszöge*

Annyira nem tudok mit kezdeni magammal. Számomra a szerelem tabu, szimpla tudat alatti kémia, túltengett feromon lavina. Sosem volt az én stílusom. Az egyetlen kémia, amivel valaha dolgom volt, általában kutatás közben került az asztalomra. Nem értek én ehhez, ezért lehetek ennyire ideges. Talán nem a bonctermet kellett volna választanom. De hova máshova hívhattam volna? Fogalmam sincs, mi ilyenkor a szokás. Fel-alá járkálok az egyik boncasztal mellett, annyi eszem van, hogy ne hagyjak társaságot idekint. A kis, vörös selyemdobozt szorongatom a kezemben, néha kinyitom, csak hogy megbizonyosodjak, benne van még a gyűrű. Egyszerű ezüst karika, aminek a közepén egy szépen csiszolt gyémánt lapul. Még a királynőtől kaptam, a Reichenbach ügy lezárása után. Valamire csak jó volt az a nagy felhajtás. Nem hittem volna, hogy ilyesmire fogom felhasználni valaha. Az ablak elé lépek, a beszűrődő őszi napfény szépen megcsillan a drágakövön. Mély levegő, Sherlock, minden rendben lesz. Nemsokára megjön, szedd össze magad.

Nyílik az ajtó, a pulzusom pedig a duplájára ugrik. Mintha a mellkasomba nyomtak volna egy adrenalin injekciót. Alig kapok észbe, hogy a kezemben van még a doboz. Megpróbálom lazán a szövetkabátom belső zsebébe rejteni, akár egy tárca vagy telefon is lehetne. Hátratett kezekkel kihúzom magam, így figyelem meg sebtében, amíg felém tart. Fáradtan vonszolja maga után a lábait, egyértelműen sokat dolgozott ma. Kontyba tűzött haja szinte teljesen szétesett, a kabátját pedig fel sem vette rendesen. Sietősen távozott a munkahelyéről. Ha velem dolgozna, akkor sem lenne könnyebb dolga, viszont nem kellene minden este menekülnie a főnöke elől. Az arca meggyötört, az száját szinte kiharapta, egy kis heget is látok az alsó ajkán. Ez nem fogható kiszáradásra, annyi Labellot használ, hogy a gyárak tönkremennek mellette. Felzaklatta a mai nap, a nadrágján éktelenkedő kávéfolt alapján afférja volt a felettesével. Mindenképp beszélnünk kell erről, nem mehet így tovább.

- Sherlock, tudom, hogy ez az életed, én viszont frászt kapok ettől a helytől - néz körbe nagy, aggódó szemekkel.

- Ugyan, fizikailag lehetetlen, hogy bárki feléledjen... - rázom meg a fejem. Ez az ő saját fétise, miszerint egyszer zombi támad rám itt. - Vegyünk példának egy fél napja halott embert. Az izmai már teljesen elhaltak, a vére megalvadt. Még ha esetleg az agya beindulna egy nem létező, mutáns vírustól...

Egy pillanatba se telik, hogy elnémuljak, az ajkával fojtja belém a szót. Csupán egy gyors puszi, mégis megvan a hatása.

- Szia, te is hiányoztál. Köszi, nekem jól telt a napom, és neked? Én is örülök, hogy élve látlak egy hullaház közepén.

- Tudod, a halál az élet velejárója, nincs okunk elrettenni a patológiától. Rengeteget fejlődik nap, mint nap az orvostudomány mindegy egyes felboncolt ember után.

- Holmes! - sóhajt fel elveszetten. - Komolyan, nem beszélhetnénk bármi másról esetleg otthon? Miért hívtál egyáltalán ide?

Kicsit feszült a hangja, de pontosan tudom, hogy nem én vagyok az oka legfőképp. Ezúttal tényleg toleránsabbnak kell lennem, nem akarom jobban felzaklatni.

- Sajnálom - nyújtom ki felé a kezeimet. Már kitapasztaltam, hogy nyugtathatom meg.

- Nem, én sajnálom - dörzsöli meg a halántékát lehunyt szemekkel. - Hosszú nap volt. - Közelebb lép hozzám, felpipiskedve átkarolja a nyakamat szorosan.

- Tudom - szorítom magamhoz a derekánál, egy puszit is nyomok a hajába egyúttal lejjebb hajolva hozzá.

- Pont te ne tudnád - nevet fel halkan, és egy csókot nyom az arcomra. Lehunyt szemekkel nekidönti a homlokát a mellkasomnak.

- Sokkal jobb helyed lenne egy másik kiadónál, vagy akár velem is dolgozhatnál. A főnököd teljesen kikészít.

- A Times magazinról beszélünk, a legnagyobb név egész Nagy Britanniában. Ráadásul melletted már rég becsavarodtam volna, semmivel nem lenne könnyebb...

- Ez tény, de én legalább nem vagyok egy agresszív, egoista vadállat, aki ráadásul 10 éven belül tüdőrákban meghal.

- Csak egy szociopata elmondásod szerint - bólogat. - Sokkal jobb.

- Ezzel sem tudok vitába szállni. Ellenben valamiért mégis együtt élünk 3 éve.

- Mert köztünk erősebb a kötés, mint a proton és az elektron között.

Sóhajtva a fejemet fogom, lehunyt szemekkel megrázom azt.

- Proton és neutron, kedvesem.

- Nem azt mondtam? - gondolkodik el nagyon.

- Igazad van, a mai homo sapiens sapiensnek szüksége van információközlőkre, ha már maguktól nem képesek tágítani az elméjüket vagy egyszerűen valami után olvasni. Nem szabad a kémia környékére engedni - simogatom meg a haját.

- Azért hívtál, hogy a munkámmal élcelődj, vagy kezdünk magunkkal valamit? - nyöszördül fel kicsit, miközben a mellkasomba ütögeti a fejét. - Hé, ez mi? - nyomkodja meg a kabátom zsebében lapuló dobozkát.

- Majdnem szabályos kocka alakú tároló, mire asszociálsz?

- Nem vagyok Holmes, fogalmam nincs - emeli meg a kezeit.

- Akkor ez talán változtat rajta - húzom elő a szaténba burkolt, vörös dobozkát. A reakcióját figyelem, miközben féltérdre ereszkedem előtte. Kicsit kényelmetlen a póz, zavartan megcserélem a lábaimat gyorsan. Ennél kellemetlenebb nem is lehetne ez a helyzet, de nem számít. Ez a kettőnk pillanata. Felnézek rá elmosolyodva, majd kinyitom a dobozkát, hogy felbukkanjon az életünket összekapcsoló ezüstkarika.

Home Stonestreet

Kitartás, Rocksztár! (Good Charlotte fanfiction)

Sziasztok!:)

A blog első posztja, valamint az első rendelése. Ezt a novellát az egyik legjobb barátnőm, Berni rendelte tőlem. Köszi, Berni, várom legközelebb is az ötleteket! ;)

Ajánlott zene: Good Charlotte - Keep Your Hands Off My Girl

Néhány tudnivaló:

• Joel és Benji Madden, a Good Charlotte ikerpárja. Mindketten hívők, aminek szerepe van a történetben.
• Berni, Joel felesége, és a gyermekeik édesanyja. Szabadidejében énekes, hivatalosan sportriporter.
• Savannah és Josuah Madden, Berni és Joel gyerekei. A kislány 6, a kisfiú 3 éves.
• A történet Londonban játszódik, a banda egyik turné állomása.

A történetet ihlette kép:

*Joel szemszöge*

Fáradtan sétálok London belvárosában, valahogy erőm sincs körülnézni. Istenem, a srácok bezzeg mennyire imádnák. A szerelmemről nem is beszélve. Annyira hiányoznak. Amint szabadulok innen, meg sem állok hazáig.

Fel sem fogom, Benjinek hogy jutott eszébe most ez a séta. Már egy hónapja úton vagyunk, majdnem minden nap koncertek vannak, ma pedig végre van egy kis kimenőnk. Mit csinál ilyenkor egy normális ember? Alszik. Mit csinálunk mi? Halál se tudja, megyünk várost nézni.

- Öcsi, lazulj már el, mit stresszelsz? - böki meg az oldalamat Benji. - Csak egy kis séta, ezen mit kell idegeskedni?

- Mit, bazd meg?! Te is épp olyan fáradt vagy, mint én, legalább hülyeségeket ne kérdezz - mordulok rá erőteljesebben, mint akartam eredetileg. A hátrahőkölése zökkent vissza a valóságba, kissé túlzásba estem. Oké, talán ingerültebb vagyok a kelleténél, meg kellene nyugodnom. - Ne haragudj... tényleg, bocs, tesó - sóhajtok fel mélyen. - Csak... ki vagyok fulladva. Egyre nehezebben bírom ezt a turnézást. Hárman várnak haza, érted? Szükségük van az apjukra, és Berninek a férjére. Főleg, ha tényleg tervezünk még egy gyereket. Arról nem is beszélve, nekem mennyire hiányoznak - sóhajtok fel mélyen. Mit meg nem tennék egy csókért vagy legalább egy ölelésért.

- Hát gyere, öcsi, egy szavadba sem kerül - tárja ki felém Benji a karjait csücsörítve.

- Jézusom, normális vagy, ember? - röhögök fel meglepetten. - Mit szólna az asszony? - vigyorgok pimaszul.

- Amiről nem tud, az nem fáj neki - von vállat nevetve.

- Te állat - rázom meg a fejem vigyorogva. Mi is lenne velem a család nélkül?

- Apuuuuu!

Nagy szemekkel kapom fel a fejem, rögtön felismerem ezt a hangot. Josh totyog felém nagy hévvel, le sem lehetne lőni a kis törpét. Nagyon elmosolyodva guggolok le elé, úgy várom kitárt karokkal.

- Apuuuu - ugrik rögtön fel a nyakamba, én pedig habozás nélkül szorítom magamhoz az apróságot.

- Hát te hogy kerülsz ide egyedül, pajti? - adok egy nagy puszit a fejére sóhajtva.

- Nincs egyedül.

Te jó ég, ez a hang. Szinte a szívemet simogatja. Meglepetten nézek fel magam elé, ahol ők ketten állnak. A hiányzó láncszemek. A pici hercegnőm és a gyönyörű rockkirálynőm. Mindketten nagy, boldog mosollyal néznek ránk, Savannah már türelmetlenül ugrál az anyukája karjaiban, hogy ő is megölelhessen. A kezdeti sokk teljesen rám telepszik, csak elveszetten ölelem magamhoz Josht.

- Hogy... hogy kerültök ide? - bököm ki az első értelmes mondatot, ami a nyelvemre ül.

- Tudod, két gyerek kérésének nem lehet ellenállni. Szünet van, én vettem ki szabadságot. Gondoltam, ránk fér egy kis pihenő négyesben - néz rám nagy mosollyal a szerelmem, miközben leteszi Savannaht, hogy csatlakozhasson a családi bújásba. A másik kezemmel ölelem magamhoz szorosan, lehunyt szemekkel fúrom a fejemet közéjük. Rég éreztem ennyire feltöltődve magam.

- Anyunak is szorítotok helyet? - simítja hátra a hajamat Berni halkan nevetve.

- Neked mindig különleges helyed van közöttünk - állok fel a két manóval a kezemben. Boldogan adok egy hosszú, elnyújtott puszit az ajkára, ami lassan inkább gyengéd csókká alakul át.

- Fúúúúúj, apuuu - fúrják szinte egyszerre a fejüket a nyakamhoz. Vigyorogva megrázom kicsit a fejem, majd adok még egy puszit Berni ajkára, a homlokomat az övének döntöm.

- Annyira hiányoztatok. - Halk a hangom, de annál őszintébb.

- Te is nekünk, elmondhatatlanul - cirógatja meg gyengéden az arcomat mindkét kezével. Lehunyt szemekkel dörgölöm bele nagyon, olyan jól esik a közelsége.

- Ti vagytok az elmúlt hónapom leggyönyörűbb meglepetése - suttogom hosszan felsóhajtva. Kicsit megremeg a hangom, alig bírom tartani magam hirtelen. Ez a hatalmas szeretetáradat, és fáradtság kihozza a férfiból is a gyengéd, érzékeny embert.

- Semmi baj, itt vagyunk - öleli át ő is szorosan a nyakamat, a két picúr között teljesen hozzám simulva. - És itt is leszünk most egy jó darabig apuval.

A nyakához fúrom a fejem, mélyen beszívom az illatát, mindhármójukat szorítom magamhoz, közben egy könnycseppet eleresztve köszönöm meg Istennek, és legfőképp Benjinek, hogy egy ilyen ajándékkal áldottak meg a legnehezebb pillanataimban.

Home Stonestreet