A különc Lord (4. rész)

Előző részek:

3. rész

2. rész

1. rész

Prológus

~***~

Öt nap telt el a találkozásunk óta, azt az estét ellenben egy pillanatig sem tudtam kiverni a fejemből. Semmi rossz emlék nem maradt bennem. A sérülésem lassan, de biztosan gyógyul, a szívemben az üresség viszont egyre jobban megőrjít. Annyira szeretném újra látni, újra beszélgetni és andalogni vele az utcán. Minden vele töltött pillanat tökéletes volt. Nehezen tudom túltenni magam a tényen, miszerint ha ügyesebbek lettek volna a támadóink, a hölgyek is megsérülhettek volna. Nagyon sürgősen vennem kell néhány önvédelmi leckét. Hogy hívhatja magát férfinak egy férfi, aki nem képes megvédeni egy hölgyet? Nagyon hamar lépéseket kell tennem az ügy érdekében. A szüleim biztos megölnének, ha tudnák, mire készülök, de másképp nem tanulhatok meg igazán harcolni.

- Mondja meg őszintén, Joseph. Őrültség?

- Inkább életveszélyesnek hívnám, uram. Nem tudhatja, kivel keveredik össze az utcán. Mi lesz, ha rossz szándékai lesznek igazából? Egyszer hátat fordít neki, és leüti, kirabolja, megöli. Megértem, hogy tanulni akar, viszont más utat javasolnék erre. Az életével játszik, ha erre az útra lép. Kérem, gondolja át.

Felsóhajtva dőlök hátra a fotelemben. Épp a társalgóban kávézom Joseph társaságában. Szükségem van a véleményére, viszont nem tetszik, amit hallok. Tudom, hogy igaza van, de olyan jól elterveztem már, mit teszek. Kicsit át kell gondolnom a dolgaimat. Fáradtan megdörzsölöm a halántékom, majd arra kapom fel a fejem, hogy Joseph fülébe suttognak valamit, amire komornyikom lassan feláll.

- Uram, úgy tűnik, váratlan látogatója érkezett.

Felhúzott szemöldökkel állok fel én is, a hirtelen mozdulattól ellenben visszahuppanok egy fájdalmas nyögéssel. A sebemhez kapok, ami nem gyógyul túl hamar, ezért még érzékeny minden hirtelen mozdulatra. Joseph rögtön mellém lép, és felsegít. Hálásan pillantok a férfira, majd a támogatásával együtt megyünk az ajtóhoz. Nem gondoltam, hogy a mai nap folyamán ér meglepetés. Kikerekedett szemekkel pillantok az ajtóban álló személyre, aki aggódó tekintettel mér végig, mikor meglát. Lassan elengedem Josephet, hogy ne tűnjek olyan elesettnek, csak a bekötözött sebemre szorítom az egyik kezem, és kihúzom magam.

- Miss Ford. Micsoda kellemes meglepetés. Örülök, hogy újra látom. – A szabad kezemmel megfogom az övét, és gyengéd csókot nyomok rá, egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust. El sem hiszem, hogy újra ezekben a gyönyörű, kedves, barna szemekben veszhetek el, amelyek ugyan nem olyan boldogan csillognak, mint egykor. Inkább aggodalmat és könnyeket látok bennük. Ajka mégis apró mosolyra húzódik.

- A nevem Fodor, Lord McAllen. – A hangjából is tisztán hallom, mennyire küszködik a könnyeivel. – Hogy... érzi magát?

- Egy ilyen elszólás után már nem olyan jól. – Nehezen bírom elnyomni, mennyire zavarba jöttem az incidenstől. Te jó ég, tényleg idejött, hogy lásson engem, hogy megbizonyosodjon róla, rendben vagyok. Félt engem, én meg a nevét sem tudom megjegyezni. – De ne aggódjon értem. Voltam orvosnál, elláttak rendesen. Már csak meg kell gyógyulnom, és semmi nyoma nem marad a történteknek.

- Megígéri? – Felnéz rám nagy, könnyektől csillogó szemekkel, egy cseppet nem is bír tovább visszatartani.

- Megígérem. – A tudatalattim mozgatja ezúttal a testem. Óvatosan mozdul szabad kezem arca felé, és gyengéden letörlöm a kósza könnycseppet, egyúttal kicsit megcirógatom abőrét. – Rendben leszek, megígérem. Kérem, ne sírjon miattam. Teljesen egészséges vagyok, hamar kilábalok ebből. Szinte csak egy karcolás.

Lehunyt szemekkel bólint, bele is nyomja az arcát a tenyerembe. Úgy látom, kicsit megnyugodott a szavaim hallatán. Beljebb invitálom, hogy leüljünk a társalgóba beszélgetni. Remélem, van kedve egy kis időt velem tölteni.

- Kér valamit? Inni, enni, bármit?

- Nem, köszönöm. Nem akarok zavarni, csak meg szerettem volna kérdezni, hogy van.

- Nagyon kedves, hogy így aggódik értem. Jól esik, hogy még mindig gondol rám. – Felé nyújtok egy textil zsebkendőt, mikor látom, a szemeit törölgeti. Kis mosollyal biccent, és átveszi a zsebkendőt. – A kisasszony hogy van? Minden rendben magával?

- Igen, köszönöm. Sajnos nem telt ez a hét olyan produktívan, mint szerettem volna, de egyébként minden rendben. Nem... igazán tudtam kiverni a fejemből. Ezzel igazán nincs egyedül, Miss Fodor. Fejben milyen jól megy neve kiejtése. Másra sem gondolok azóta az este óta, minthogy újra hazakísérhessem, hogy beszélgessünk a világ dolgairól, és egy jó éjt csókot lophassak a nap végén.

Home Stonestreet

A kis szirénlány II/II

Andersen egészen közel járt az igazsághoz. Még nekünk is sokat mesélték a történetét. Örök rejtély marad, honnan tudhatott ennyit egy szirén első szárazföldre lépéséről, hiszen ő még gyerek volt, mikor ez megtörtént 1810-ben. Természetesen szó sincs semmi varázslatról az átalakulás során. Mindent teljes mértékben a természet intéz. Nekünk, sziréneknek valóban fájdalmas folyamat, mikor megszabadulunk az uszonyunktól, vagy a vízbe visszatérve visszanövesztjük. Köztudottan nem vagyunk olyan gyönyörű teremtmények, mint amilyennek ábrázolnak, de hát csúnya terméket aligha lehet drágán eladni. Fajonként alig látható árnyalatbeli különbségek vannak az egyébként szürkének ható pikkelyeink között. Szemeink ellenben egységesen rikító kékek. Ugyan egyre jobban alkalmazkodunk a szárazföldi élethez, mégis szükségünk van bizonyos időközönként sós vízre, másképp telj
esen kiszáradunk. Az édesvíz ezen nem tud segíteni, ezért nem élhetünk messze tengertől, óceántól. A szirének kifejezetten csak vízi állatokat ehetnek nyersen. Bármilyen más ételtől ételmérgezést kapunk, ami akár halálos is lehet. A világon nagyjából 150 éve született egy törvény, miszerint szirén kizárólag akkor tartózkodhat szárazföldön, ha a partnere ember. Hibriddel nem házasodhatunk, vagy mindkét félnek vissza kell mennie a vízbe. Egyébként már a kalózok fénykorából is vannak feljegyzések szirén és ember kapcsolatáról. Bizony, a szirének nem csak a halálukba csalogatták a hajósokat. Híres történetek keringenek olyan kalózokról, akik szirének segítségével fosztogattak. Akkor sokkal könnyebb volt az életük. Észrevétlenül élhettek az emberek között teljes titokban. 1810-ben Aqua, egy erős szirén nem értett a szép szóból, és minden tiltás ellenére elcsábította a király egyetlen trónörökösét. Szegény fiú, „rejtélyes körülmények között” vízbe fulladt. Nem is sejtette, hogy csak egy hibridet akart tőle igazából Aqua. Hogy miért fontos a sziréneknek hibridet szülni? A hibrid egy ember és egy szirén szerelemgyereke. Ezek a lények mindkét faj tulajdonságát öröklik egyenlő arányban. Képesek átváltozni a vízben, de nem törvényszerűen. Ha akarnak, növesztenek uszonyt, ha nem akarnak, nem. Nincs szükségük sós vízre a túléléshez, nem száradnak ki a napon, és olyan ételt ehetnek, amihez csak kedvük van. A hibrideknek kicsit halványabb a színük, kevésbé szürkék, inkább már a bőrszín dominál testükön, a szemük pedig rikító zöldek. Természetesen egy hibrid örökli a szirén legjobb képességeit is, mint a vízi állatokkal való kommunikációt, az extrém éles hallást, vagy a fejben való beszélgetést más szirén vagy hibrid egyeddel. Az egyetlen negatívum, hogy egy hibridnek csak egy másik hibridtől lehet gyereke. Ellenben egy nő ember vagy szirén szülés után képes elnyerni a hibrid gyermeke képességeit. Az emberek oldaláról sokkal veszélyesebb és fájdalmasabb, kevesebb eséllyel is történik meg, a szirének viszont nagyrészt megkapják. A törvény szerint egy hibrid bárkivel házasodhat, viszont ha szirénnel köti össze az életét, kötelesek visszatérni a vízbe, és ott élni tovább az életüket. Attól tartok, ez a legfőbb oka, hogy nem lehetünk együtt Dyllonnal. Nem tagadom, évek óta közel áll a szívemhez. Amennyire a bátyámnak tekintettem fiatalabb koromban, annyira tekintem most a legfontosabb embernek az életemben. A családom sosem állt igazán mellettem, de ez nem az ő hibájuk. Farkastörvények uralkodnak a vizekben, mindenki saját magáért felel. Most viszont, hogy lehetőségük lenne szárazföldre jutni, rögtön engem hajítottak az első éhes hiénának. Amint összeházasodik egy szirén egy emberrel, a szirén egész családja szárazföldre költözhet. Az sem érdekli őket, hogy a vőlegényem két szobával arrébb… Ki tudja, kivel érzi magát jól éppen. Tényleg egy ilyen emberrel kell összekötnöm az életem? Talán van annyi szabad akaratom, hogy eldönthetem, kivel akarok együtt lenni.

~***~

Van egy fantasztikus ötletem, de sehol nem találom Dyllont. Próbáltam hallgatózni, szólni hozzá fejben. Nem kaptam választ. Azt hiszem, tényleg elment. Nem hibáztathatom miatta. Nem volt tisztességes, ahogy vele bántam az utóbbi időben. Mintha a boksz zsákom lett volna. Beleütöttem, mikor dühös voltam, kihasználtam, mikor úgy volt kedvem. Ő pedig csak némán tűrte. Csúnyán bántam az egyetlen emberrel, aki igazán mellettem áll már egészen apró korom óta. Nem vagyok benne biztos, hogy nélküle végig tudom csinálni az esküvőt. Muszáj volt elmenekülnöm kicsit a sok nyüzsgő ember elől. Az esküvő helyszínéül szolgáló kastély kertjének azon részére húzódtam el, ahova nem jöhetnek ki a vendégek. Az ceremónia után itt tartanánk fotózást. Nem is értem, miért merültem ilyen mélyen bele az esküvői programokba.

- Azért, mert odáig vagy az esküvőkért.

Rémülten rezzenek össze, mikor meghallom a hátam mögül a dörmögő hangot. Mélyen felsóhajtva fordulok az irányába. Egy közeli fának dőlve figyel, kezei a nadrágzsebébe dugva. 14 évesen előbb hívtam volna férfinak, mint Ryant 30 évesen.

- Köszönöm, tudtam, hogy már tinédzserként is szerelmes voltál belém.

Pimasz vigyorát látva még azért sem tudok haragudni, hogy ismét a fejemben turkál.

- Ne hagyj itt, kérlek. Nélküled nem tudom végigcsinálni.

- Nem fogom végignézni, hogyan teszed tönkre az életed – rázza meg a fejét.

- Figyelj, gondolkoztam, és…

- Nem.

Megszeppenve nézek fel rá.

- Nem is tudod…

- De igen. A válaszom pedig nem.

- Dyllon…

- Nem, Echo. Ha hozzá mész, felejts el egy életre. Nem vagyok hajlandó végignézni az utolsó stádiumot, ahogy elhagyod a régi önmagad. Így is alig ismerek rád, de ha hagyod, hogy felhúzza az ujjadra a gyűrűt, onnantól kezdve tényleg mindennek vége. Megmondtam neked, mennyire szeretlek, évek óta melletted vagyok, vigyázok rád, és évek óta próbálom bebizonyítani, mennyivel jobb helyed lenne mellettem. Ha nem akarsz velem lenni, mert hibrid vagyok, akkor is milliószor jobb embert találhatnál bárhol a világon.

Tisztában vagyok vele, hogy igaza van. Ezért fáj annyira, hogy más miatt vettem fel ma fehér ruhát, nem miatta. Persze, hogy szeretem, te jó ég. Hogyne szeretném. Sosem feküdtem volna le másképp vele úgy, hogy közben mással járok jegyben. Az elmúlt másfél évben, amióta elméletileg kapcsolatban vagyok Ryannel, sokkal közelebb kerültem Dyllonhoz, mint előtte bármikor.

- Nézd, Echo. – Néhány lépéssel lecsökkenti a közöttünk lévő távolságot. Ismét életre kelnek azok a bizonyos pillangók. Azt hiszem, vonzza magához őket. – Nem haragszom azért, ami eddig történt. Megértem, miért gondoltad, hogy jó ötlet az, amit teszel. Ez viszont a te életed. Nem teheted tönkre senki kedvéért. Van jogod úgy dönteni, ahogy neked a legjobb. Biztos vagyok benne, hogy ez a cirkusz nem az, amire te vágysz. Szabadságot szeretnél, kalandot és utazást. Talán nem adhatok neked hibrid képességet, de mégis van itt valami, ami tetszhet. – A zakója belső zsebéből elővesz egy sötétkék selyemdobozt. Nemrég volt dolgom hasonlóval, ráadásul a szíve is úgy kalapál, hogy nem nehéz kitalálni, mire készül. – Segítek kitalálni valamit, elszöktetlek akár a világ azon felére, ahol nincs törvényhez kötve a kezünk. Csak arra kérlek, viseld ezt a meseszép fehér ruhát miattam. Legyél ma és örökké az én gyönyörű, boldog hableányom.

Home Stonestreet

A kis szirénlány I/II

Ajánlott zene: Starset - Echo

~***~

Miért nem vagyok boldog? Minden olyan csodálatos, egyenesen tökéletes. Kitett magáért az esküvőszervezőnk, pontosan úgy néz ki, ahogy megálmodtam. Miért érzem mégis azt, hogy bármelyik pillanatban megeredhetnek a könnyeim?

- Miért teszed ezt magaddal?

Dyllonra emelem a tekintetem a tükörben, aki az ajtó mellett támasztja a falat.

- Mert ezt szokták tenni szerelmes emberek. Összekötik az életüket.

- Hülyeség – nevet fel hitetlenül. – Sosem szerettétek egymást, Az egész érdekből történik, tudod jól. Mindig te voltál az erős, független nő, akit példaként emlegetett egész Berver Harbor és az Ara tenger lakói. Folyton csak azt hallottam a szádból, mennyivel könnyebben boldogulsz férfiak nélkül. Mióta is vagytok egyáltalán együtt? Másfél éve? Miről van itt szó igazából, Echo? Hibridet akarsz szülni? Meg akarod kapni a képességeit? Végülis gyakran emlegetted, hogy nagyobb szabadságot akarsz a szárazföldön…

- Elég! – Ingerülten mordulok rá hátrafordulva. – Miért vagy itt, ha nem tetszik a választásom? Senki sem tart vissza, az ajtó is nyitva van melletted.

- Hogy miért vagyok itt? – húzza fel a szemöldökét. – Azt hittem, múlt héten, mikor dühből lefeküdtél velem, egyértelműen súgtam a füledbe, mit érzek…

- Tudod, hogy nem lehet. Fejezd be – dörzsölöm meg a halántékom gondterhelten. Miért teszem ezt még mindig?

- Azért teszed, mert engem szeretsz, és nem azt a hálátlan férget, aki az esküvőtök napján is más szoknyák alá készül benézni. – A fejemben szólal meg a hangja, amitől végtelenül dühös leszek.

- Dyllon, kérlek! Elég. – Elcsuklik a hangom, pedig sokkal erélyesebben terveztem rákiabálni. Annyira szét vagyok esve, még a fejembe is bele tud férkőzni. Neki valamiért mindig sikerül.

- Azért sikerül, mert hagyod, hogy sikerüljön. Valahol mélyen te örülnél a legjobban, ha lebeszélnélek az esküvőről.

Ismét a fejemben szólal meg. Elegem van, hogy még ma is csak kínoz, mikor pontosan tudja… Tényleg rettegek attól, ami következik. Sosem volt Ryané a szívem, ahogy az övé sem az enyém. Vajon volt már valaha bárkié is a szíve? Ha más nem, abban biztos vagyok, hogy a férfiassága túl sok mindenkié volt.

- Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem, még ma sem lesz minden testrésze a tiéd. Ha használnád a hallásod, tudnád, hogy most sincs egyedül.

- Én sem vagyok egyedül. Én is megcsaltam őt. Miért lennék jobb ember nála? – Megrázom a fejem hitetlenül. – Nem is értem, miért hagyod, hogy így kihasználjalak.

Gyengéd érintéssel simít végig a karomon, és lassan felhúz a székemből. Hogy is szokták mondani az emberek? Rögtön felszállnak a pillangók a hasamban, amint ilyen közel érzem magamhoz.

- Ugyan már, Echo. – Megfogja a kissé kiszáradt kezem, és arcára teszi. – Tudom, hogy nem viszonzatlan az, amit érzek. Tényleg megéri neked csak azért összeházasodni egy emberrel, hogy hibriddé válj?

- Te könnyen beszélsz. Hibrid vagy, ráadásul erős génállománnyal. Itt élsz a szárazföldön, semmi szükséged tengervízre meg nyers halra. – Érzem, ahogy lassan lefolyik egy könnycsepp az arcomon. – Neked van választásod, nekem viszont nincs. A vízben nem létezik Atlantisz, meg a vörös hajú szexi sellőlány Triton királlyal az oldalán. A vízben az életedért küzdesz minden nap a cápákkal, gyilkos bálnákkal, a saját fajtársaiddal, ami csak épp az utadba kerül. Össze kell házasodnom egy emberrel, másképp nem élhetek teljes életet a szárazföldön. Pontosan tudod, hogy törvénybe ütközik. Egyébként is elegem van, hogy teljesen a tengervíztől függök. Én is normális életet akarok idekint. Nem akarok mindig visszamenni, fájdalmasan átváltozni, folyamatosan nyers húst szerezni. Annyi gyönyörű hely van a világon, millió különböző ínyenc ennivaló, rengeteg felfedezésre váró kaland. Én miért nem érdemlek meg normális életet idekint? Nem kérem Ryant, hogy szeressen. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az egész esküvő egy érdek. A családunk szövetséget köt, ők is jól járnak, mi is. Ryannek alapvetően mindegy, kivel fekszik le, én pedig csak jól járok, ha lesz egy hibrid gyerekem.

Összeszorul a szívem, mikor meglátom mélyen csalódott szemeit. Talán még én magam sem realizáltam, miket hordtam össze az imént. Egy lépéssel eltávolodik tőlem, így kezem lecsúszik arcáról.

- Fogalmam sincs, kivé váltál, de nagyon taszító az, akit ebben a gyönyörű fehér ruhában látok. Gratulálok az esküvőhöz. Megérdemlitek egymást.

Összerezzenek a zajtól, és a könnyeimet sem tudom tovább visszatartani. Bárcsak ne lenne ilyen bonyolult ez a helyzet. Vannak ezek a kedves, mézes-mázas mesék gyönyörű hableányokról és sellőkről. A mai napig egyre több és több ilyen történetről hallani a fajtánkról, még úgy is, hogy már két évszázada közöttük élünk. Csak minket szirénnek hívnak. Egészen felháborító, milyen varázsvilágba burkolták az undorító valóságot. Fel sem fogják az emberek, milyen megalázó minden második lépéssel valami „sellősbe” botlani a világhálón. A legrosszabb manapság a sellőuszonyos úszásoktatás mindenféle műanyagból meg gumiból kreált farkakkal. Fogalmuk sincs, mennyire nehéz igazából szirénnek lenni.

Home Stonestreet