A kis szirénlány I/II

Ajánlott zene: Starset - Echo

~***~

Miért nem vagyok boldog? Minden olyan csodálatos, egyenesen tökéletes. Kitett magáért az esküvőszervezőnk, pontosan úgy néz ki, ahogy megálmodtam. Miért érzem mégis azt, hogy bármelyik pillanatban megeredhetnek a könnyeim?

- Miért teszed ezt magaddal?

Dyllonra emelem a tekintetem a tükörben, aki az ajtó mellett támasztja a falat.

- Mert ezt szokták tenni szerelmes emberek. Összekötik az életüket.

- Hülyeség – nevet fel hitetlenül. – Sosem szerettétek egymást, Az egész érdekből történik, tudod jól. Mindig te voltál az erős, független nő, akit példaként emlegetett egész Berver Harbor és az Ara tenger lakói. Folyton csak azt hallottam a szádból, mennyivel könnyebben boldogulsz férfiak nélkül. Mióta is vagytok egyáltalán együtt? Másfél éve? Miről van itt szó igazából, Echo? Hibridet akarsz szülni? Meg akarod kapni a képességeit? Végülis gyakran emlegetted, hogy nagyobb szabadságot akarsz a szárazföldön…

- Elég! – Ingerülten mordulok rá hátrafordulva. – Miért vagy itt, ha nem tetszik a választásom? Senki sem tart vissza, az ajtó is nyitva van melletted.

- Hogy miért vagyok itt? – húzza fel a szemöldökét. – Azt hittem, múlt héten, mikor dühből lefeküdtél velem, egyértelműen súgtam a füledbe, mit érzek…

- Tudod, hogy nem lehet. Fejezd be – dörzsölöm meg a halántékom gondterhelten. Miért teszem ezt még mindig?

- Azért teszed, mert engem szeretsz, és nem azt a hálátlan férget, aki az esküvőtök napján is más szoknyák alá készül benézni. – A fejemben szólal meg a hangja, amitől végtelenül dühös leszek.

- Dyllon, kérlek! Elég. – Elcsuklik a hangom, pedig sokkal erélyesebben terveztem rákiabálni. Annyira szét vagyok esve, még a fejembe is bele tud férkőzni. Neki valamiért mindig sikerül.

- Azért sikerül, mert hagyod, hogy sikerüljön. Valahol mélyen te örülnél a legjobban, ha lebeszélnélek az esküvőről.

Ismét a fejemben szólal meg. Elegem van, hogy még ma is csak kínoz, mikor pontosan tudja… Tényleg rettegek attól, ami következik. Sosem volt Ryané a szívem, ahogy az övé sem az enyém. Vajon volt már valaha bárkié is a szíve? Ha más nem, abban biztos vagyok, hogy a férfiassága túl sok mindenkié volt.

- Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem, még ma sem lesz minden testrésze a tiéd. Ha használnád a hallásod, tudnád, hogy most sincs egyedül.

- Én sem vagyok egyedül. Én is megcsaltam őt. Miért lennék jobb ember nála? – Megrázom a fejem hitetlenül. – Nem is értem, miért hagyod, hogy így kihasználjalak.

Gyengéd érintéssel simít végig a karomon, és lassan felhúz a székemből. Hogy is szokták mondani az emberek? Rögtön felszállnak a pillangók a hasamban, amint ilyen közel érzem magamhoz.

- Ugyan már, Echo. – Megfogja a kissé kiszáradt kezem, és arcára teszi. – Tudom, hogy nem viszonzatlan az, amit érzek. Tényleg megéri neked csak azért összeházasodni egy emberrel, hogy hibriddé válj?

- Te könnyen beszélsz. Hibrid vagy, ráadásul erős génállománnyal. Itt élsz a szárazföldön, semmi szükséged tengervízre meg nyers halra. – Érzem, ahogy lassan lefolyik egy könnycsepp az arcomon. – Neked van választásod, nekem viszont nincs. A vízben nem létezik Atlantisz, meg a vörös hajú szexi sellőlány Triton királlyal az oldalán. A vízben az életedért küzdesz minden nap a cápákkal, gyilkos bálnákkal, a saját fajtársaiddal, ami csak épp az utadba kerül. Össze kell házasodnom egy emberrel, másképp nem élhetek teljes életet a szárazföldön. Pontosan tudod, hogy törvénybe ütközik. Egyébként is elegem van, hogy teljesen a tengervíztől függök. Én is normális életet akarok idekint. Nem akarok mindig visszamenni, fájdalmasan átváltozni, folyamatosan nyers húst szerezni. Annyi gyönyörű hely van a világon, millió különböző ínyenc ennivaló, rengeteg felfedezésre váró kaland. Én miért nem érdemlek meg normális életet idekint? Nem kérem Ryant, hogy szeressen. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy az egész esküvő egy érdek. A családunk szövetséget köt, ők is jól járnak, mi is. Ryannek alapvetően mindegy, kivel fekszik le, én pedig csak jól járok, ha lesz egy hibrid gyerekem.

Összeszorul a szívem, mikor meglátom mélyen csalódott szemeit. Talán még én magam sem realizáltam, miket hordtam össze az imént. Egy lépéssel eltávolodik tőlem, így kezem lecsúszik arcáról.

- Fogalmam sincs, kivé váltál, de nagyon taszító az, akit ebben a gyönyörű fehér ruhában látok. Gratulálok az esküvőhöz. Megérdemlitek egymást.

Összerezzenek a zajtól, és a könnyeimet sem tudom tovább visszatartani. Bárcsak ne lenne ilyen bonyolult ez a helyzet. Vannak ezek a kedves, mézes-mázas mesék gyönyörű hableányokról és sellőkről. A mai napig egyre több és több ilyen történetről hallani a fajtánkról, még úgy is, hogy már két évszázada közöttük élünk. Csak minket szirénnek hívnak. Egészen felháborító, milyen varázsvilágba burkolták az undorító valóságot. Fel sem fogják az emberek, milyen megalázó minden második lépéssel valami „sellősbe” botlani a világhálón. A legrosszabb manapság a sellőuszonyos úszásoktatás mindenféle műanyagból meg gumiból kreált farkakkal. Fogalmuk sincs, mennyire nehéz igazából szirénnek lenni.

Home Stonestreet