Garden made of stones (Motionless in White fanfiction)
Téma: #motionlessinwhite #chrismotionless #metalbanda #magánélet #darkbutcute

~***~

A fekete mennyek kőből készült kertjébe szabadult be a legboldogabb szivárványpillangó. Micsoda paradoxon, igaz? Pedig ezzel a képpel tudnám leírni azt, amit érzek. Sosem hittem, hogy valaha részese leszek ennek a világnak, de semmin sem változtatnék. Nem mondom, hogy közel áll a zúzós metál a zenei ízlésemhez, de kétségtelenül vannak gyöngyszemek, amiket még én is tudok élvezni. A társaságról nem is beszélve. Az Another Life klip forgatásán kerültem Chris mellé. Ó, igen, bocsánat. Még be sem mutatkoztam. A Motionless in White zenekar sminkese vagyok, Zseraldin Szilágyi. Tudom, mire gondolsz most. Nem, nem igazán tudják kiejteni az amerikaiak sem az elejét sem a végét. A második nevemet inkább meg sem említem már az embereknek. Megsúgom, Gyöngyvér. Persze egy metál banda azonnal ráharapott a "vér" részre, amint megtudták, mit jelent. Pearlblood. Szerencsére nem ez lett a hivatalos becenevem, mindenki csak Dee-nek hív. Ebből elkerülhetetlenül megszületik a Bloodee, de nem panaszkodom. Nagyon édes a fiúk piszkálódása. Örülök, hogy hamar befogadtak, bár Sosem volt gondom a beilleszkedéssel. Chris pedig... Egészen különleges történet. Nem mondom, hogy nem voltam zavarban az első néhány pillanatban, de hamar csupa mosolygásba és nevetgélésbe csapott át a hangulat. Le sem lehetett vakarni a mosolyt az arcunkról, az enyémről legalábbis semmiképp, de úgy vettem észre, Chris is hasonló helyzetben volt.
A rendező meg is jegyezte, hogy ideje átszellemülni. Folyamatos vigyorral nem lehet leforgatni egy drámainak mondható dal klipjét. A fiúk természetesen mind profin kezelték a helyzetet, és hamar moderálták magukat. Egy két titkos pillantástól és játékos mosolytól eltekintve. Nagyon izgalmas volt a munka, imádtam végigkövetni a folyamatot, ahogy lassan felépült egy történet. Azt meg mondanom sem kell, milyen remek stábbal dolgoztam együtt. Semmi kiabálás – legalábbis egy metál bandához mérten –, semmi rosszkedv. Minden pörgött, ahogy kellett. Végül még telefonszámot is cseréltünk Chrisszel. Amint hazaértünk a forgatásról, hajnal négyig lógtunk egymás nyakán. Ennek már lassan Két hónapja. Olyan közel érzem magamhoz, nincs nap, ami ne telne el egy kis közösen töltött idővel. Milyen szerencse, hogy a sok promóciónak, sajtótájékoztatónak és interjúnak hála, sokat van lehetőségünk találkozni is. Épp, mint a mai koncert alkalmából. Hatra lettem az öltözőbe rendelve, Most pedig 5:50 van. Gondolom, még a fodrász sem végzett. Nagy a nyüzsgés a backstageben, mindenki gőzerővel készül a hivatalosan hétkor startoló koncertre. A srácok csak kilenckor kerülnek sorra. Nagy zúzásra készülnek, viszont van még egy kis idő előtte, amit Chrisszel tölthetek. Nyitva van az öltöző ajtaja, így csak bekukkantok a résen. A tükör előtt állítgatja a haját, Közben már a hangját melegíti. A Disguise akkordjait énekli hol magasan, hol mélyen. Néhány pillanatig csak az ajtófélfának dőlve figyelem elvarázsolva. Nem mondok semmi meglepőt, ha csendben megsúgom, mennyire beleestem. Úgy szeretem ezeket a pillanatokat. Smink nélkül, természetesen, izgatottan fel alá mászkálva énekel. Megszeppenve kapom fel a fejem, mikor az Eternally Yours refrénjébe kezd bele. Tudja, mennyire beleszerettem mostanában ebbe a dalba. A legfeketébb szerelmes dal, amit valaha hallottam. Az Eternally Yours részhez érve felpillant rám a tükörben, és fülig érő mosolyától vérvörösre pirulok – csak hogy hű maradjak a Bloodee becenevemhez –.
- Korábban, mint mindig. Gyere nyugodtan, elment már a fodrász. – Felém fordulva támaszkodik le a tükör előtt fekvő asztalra.
- Szia, hoztam pár dolgot. Gondoltam, jól esne.
Beljebb merészkedve elé lépek, hogy egy öleléssel üdvözöljem. Ah, te jó ég, azt az isteni parfümöt viseli. Beleolvadhatok a karjaiba?
- Hogy vagy? Biztosan készen állsz erre a másfél órára?
- Nem fogok hazudni, olyan vagyok, mint a mosott szar. Gyógyszermámorban úszom, de legalább nem fáj a torkom még éppen.
Az elmúlt egy hétben összeszedett valamit, ami nagyon ágynak döntötte. Két napig lázasan feküdt, de rögtön visszaállt dolgozni, amint 37 körülire csökkent a testhőmérséklete. Megszakadt a szívem, közben nagy tisztelettel néztem végig az egész hetes munkáját. Ez az első koncertjük az új évben, így betegen, belepusztulva, de tökéletesnek kell lennie.
- Na, gyere, hoztam én is neked csodaszereket. Ha már nem lehetett pihenésre rávenni, legalább ezekkel hadd tegyem könnyebbé a ma estét. – Megpaskolom a tükör előtti széket, amire készségesen ledobja magát. Szegényemnek karikásak a szemei, hófehér a bőre, nagyon nincs a toppon. – Nem sok fehér alapozóra lesz szükséged… Annyira sápadt vagy. – Szomorúan lebiggyesztem az ajkam, ahogy végignézek rajta.
- Ne aggódj, ma odarakom magam, holnap meg újra ágynak dőlök.
- Tudod, hogy csak féltünk. – A táskámból előveszek egy Minnie egeres termoszt, azt nyomom a kezébe. Látom a vigyort a képén egy pillanatra.
- Ez mi lesz? – húzza fel a szemöldökét kérdőn.
- Mézes, citromos meleg tea. Amíg ügyködöm, iszogasd meg, de hoztam meleg levest is… –Néhány pillanatra elgondolkodva nézek magam elé, miután kiejtettem a mondatot. – Túlzásba estem?
Felnevetve megrázza a fejét, és kicsit élvezi az arcába gőzölgő tea illatát. Látom, hogy jól esik neki.
- Nagyon aranyos vagy, mindkettőt szívesen elfogadom, de igazán nem kellett volna ennyit fáradnod értem.
- Hé, szilveszter után te is meglátogattál, és hoztál egy csomó mindent. Ez igazán egy olyan alkalom, mikor én viselhetem a te gondodat.
- Durva buli volt, mi? – pillant fel rám pimasz vigyorral.
- Rettentően, 2 mojito után azt éreztem, felittam az egész bárt – nevetek fel szórakozottan. – Ne élvezd ennyire. Tudod, hogy nem bírom az alkoholt.
- Észleltem, ezért nem kaptál éjfél után üdítőn kívül mást…
- Jól van, igyad a teád, és hagyj dolgozni – forgatom meg a szemem vigyorogva. Kiveszem neki a másik, rénszarvasos termoszt is a levessel, utána állok neki a sminkjének. Most legfőképp én járatom a számat, így pihentetheti a hangját. Csak úgy csacsogok mindenféléről, fel sem tűnik, milyen elmélyülten figyel. Néhány pillanatra annyira koncentrálok a tökéletes tus meghúzására, hogy akaratlanul is kidugom a nyelvem, mint mindig, mikor nagyon fókuszálok valamire. A szemem sarkából látom szórakozott mosolyát, ami rögtön kizökkent. A túlzott közelsége és kislányos zavarom kombinációja nem sokat segít az egyre vörösödő arcomon. Halkan felnevetve simít az arcomra, úgy húz magához egy csókra. Jó ideje tagadhatatlanul érlelődött valami közöttünk. Gyakran siklottak el vészesen közel az ajkaink egymás mellett, az ölelések is egyre hosszabbodtak, az arcsimítások és puszik egészen mást sugalltak, mint egyszerű barátság. Arról nem is beszélve, milyen hosszú pillanatokra vesztünk el időnként egymás szemében sminkelés közben. Most pedig hivatalosan is felrebbentette azokat a bizonyos pillangókat a hasamban. A csókba sóhajtok végleg szétolvadva, talán egy pillanatig azt sem tudom, mit csináljak. A kezeim a levegőben mindenféle eszközzel telve, de annyira beleveszek az érzésbe, hogy eszembe sem jut lepakolni. A csókot egy pillanatra sem megszakítva, de annál jobban belevigyorogva húz végül az ölébe, a dolgokat az ölembe pakolja, a kezeimet pedig a nyakába húzza. Rögtön köré is fonódnak szorosan. Végre életre kel a testem, hogy épp olyan mohón és érzelmekkel telve csókoljam vissza, ahogy ő igyekszik még inkább elmélyíteni a pillanatot. Egy pillanatra ellenben kénytelenek vagyunk szétrebbenni, mikor egy kisebb köhögő rohamtól igyekszik megvédeni. Halkan felsóhajtva simítom ki szeméből a haját, majd felé tartok egy üveg vizet.
- Ne haragudj, hogy így betegen – mormolja két korty között. Csillapodik a köhögése, ahogy többet iszik. – Annyi sokkal jobb alkalom lett volna rá az utóbbi időben. A vörös fejed viszont azt súgta, te sem lennél ellene. Akkor minek húzni tovább?
Mosolyogva megrázom a fejem, és nekidöntöm a homlokom az övének. Azonnal rabul ejt a nagy, barna szempár.
- Köhögve, taknyosan, nem érdekel. Egy… kicsit azért már vártam erre a pillanatra. Főleg a Szilveszterkor történtek után. Így volt tökéletes – Ismét lepillantok zavarba jőve. Istenem, miért ilyen nehéz egy másik ember szemébe nézni komoly beszélgetés közben. Ő még mindig jót szórakozik rajtam, de igyekszik nem rontani a helyzeten, így csak magához ölel szorosan.
- Így még könnyebb lesz túlélni ezt a koncertet. – Halk, rekedtes hangjától összeszorul a szívem. Fáradtan hunyja le egy percre a szemét. Annyira féltem, rengeteget árthat ezzel a fellépéssel magának.
- Biztosan jó ötlet ez? Egészségesen is nagy terhelésnek van kitéve a hangod. Másfél órás koncert gyulladt torokkal?
Elmosolyodva simít az arcomra, egyúttal húz magához egy újabb apró puszira.
- Még néhány ilyen csók, egy nagy adag leves, és rendben leszek. Utána tényleg ki sem mozdulok a házból, még a továbbiakat is csak írásban beszéljük meg, ha ragaszkodsz hozzá – a pimasz kacsintásra egy hajhúzást kap válaszul. Nem tehetek mást, bíznom kell a megítélésében, és mellette állnom, bármilyen idióta döntést hoz. Ki tudja, amilyen nagyszerű előadók mindannyian, ennek a koncertnek valami igazán különleges végkimenetele is lehet.

Home S.
Örök Nyár az életem
Sziasztok!

Egy nagyon könnyed, nagyon egyszerű kanadai nyári táborozással érkeztem. Természetesen romantikus sztori, Spencerről és Summerről. Mi mással lehetne nyitni a nyarat, ha nem egy pancsolós, romantikus történettel? :) Sok sok szeretettel küldöm a sztorit Berni barátnőmnek, aki Spencer megalkotója. <3


Néhány tudnivaló:
  • Summer egy másik államból költözött Washington DC-be, a gimnáziumot kezdte ott.
  • Summer és Spencer gimnázium első osztályában ismerkedtek meg, egészen pontosan gólyatáborban már egymás nyakán lógtak.
  • Spencer baráti köre 3 további srácból áll: Danny, Ty, Zane.
  • A történet a szereplők első évének végén játszódik. Az iskola egy 3 hetes tábort szervezett Kanadába.
  • Valószínűleg a szereplők még elő fognak bukkanni a jövőben további novellákban.

~***~

Már két napja Kanadában vagyunk a nyári táborban. Határozottan megérte befizetnünk ide, egyszerűen király a hely. A faházak teljesen felszereltek. Minihűtő, saját fürdőszoba, 5 kényelmes ágy, még légkondi is előfordul. A terület csodaszép helyen van, az egészet erdő öleli körül. Egy kis tó a közelben fürdési lehetőséget nyújt. Kicsit elzárkózott a külvilágtól, de nagyon hangulatos és barátságos hely. Még internethasználatra is van lehetőségünk. Árban nem a legolcsóbb, egyszer egy évben viszont ki lehet bírni.
- Spenceeee.
Kintről jön a hang, amire rögtön felkapom a fejem. Ki más keresne ekkora hangerővel?
- Itt vagyok, tündééér - kiabálok ki neki a fürdőből. Éppen a strandnadrágomat veszem át, mivel a tópartra indul a banda. Épp elkészülök, mikor betoppan Summer.
- Ó, akkor nem zavarok, végezd csak a dolgodat... - Kihallom a vigyorát a hangjából. A nyitott ajtón keresztül nézek ki rá amolyan flegma ,,hahaha" fejjel. Nevetve elém ugrál, én pedig kitárt karokkal várom az ölelésre.
- Szia neked is - adok egy puszit a hajába vigyorogva. - Miért nincs ez a kis dögös sellő még a vízben? - Lopva végigmérem egy pillanat alatt. Tényleg nagyon jól áll ez a fehér bikini a lebarnult bőréhez.
- Mert ez a sellő várja, hogy a szexi tengerészt a vízbe csábítsa - mosolyog angyalian, jobbra-balra dülöngélve.
- Épp indulni akartam, de hamarabb elért a szirén szava - dobok egy puszit felé.
- Akkor menjüüünk! - Elkapja a kezemet, és izgatottan húz kifele az ajtón. Nevetve követem nagy lelkesen, egészen, amíg az égiek nyakon nem öntenek egy vödör vízzel. A váratlan hidegtől megborzongok, ijedten fel is kiáltok. Nagy szemekkel nézek körbe mérgesen, keresem a poén forrását. Látnom sem kell, már a röhögésből realizálódik bennem, kikről van szó. Égiek egy frászt, csak a két barátnak hitt ellenség, Danny és Zane mászott fel a háztetőre.
- Ice bucket challenge teljesítve - pacsiznak össze a srácok elégedett vigyorral.
- Egyszer gyertek le onnan, olyan bosszú lesz, hogy kétszer kívánnátok inkább az ice bucket challenget – kiabálok fel hozzájuk morogva. Már érlelődik is egy gondolat a bosszúm körül, de hamar elvetem a rögtön támadás ötletét. Inkább estére hagyom, mikor senki sem számít rá. Elgondolkodva Summerre pillantok, aki angyali mosollyal rebegeti meg nekem a szempilláit. Miért érzem azt, hogy ő is benne volt?
- Ugye tudod, hogy ez nem válik be?
- Ugye tudod, hogy imádlak? – mosolyog rám kislányosan, oldalra billegve, a kezeit összefűzve a háta mögött.
- Én is téged, épp ezért szeretném megmutatni, mennyire – kapom fel hirtelen a vállamra, mint egy krumpliszsákot. Egy kisebb sikítás után nevetgélve kezdi ütlegelni a hátam, hogy letegyem a földre. Eszem ágában sincs eleget tenni a kérésének. Kicsit a domborulatára csapok játékosan, közben az erdőn át vezető kis ösvényen viszem le a tóhoz. Ha már én is, ő is csobbanjon egyet.
- Kegyelmeeezz, nem én találtam kiii. – Nagyon kalimpál a lábaival, de biztosan tartom, hogy véletlenül se eshessen le. A móló végéhez érve megtorpanok, sóhajtva körülnézek, majd a karjaimba véve egyszerűen a vízbe hajítom. Köhécselve úszik fel a felszínre, a szemeit dörzsöli, én pedig büszkén feszítek, mint aki legalábbis az olimpiai lángot vitte volna a helyére.
- Jól van, nagylegény - néz fel rám vigyorogva. - Most már akár bejöhetnél te is ide. Magányos vagyok - biggyeszti le az ajkát.
- Figyelj, és tanulj. - Lassan hátrálok a mólón, hogy nekifutásból egy hatalmas bombát ugorhassak. Még hallom a nevetését, mielőtt teljesen elmerülök a vízben.

~***~

Majdnem mindenki leözönlött utánunk, hogy lehűtsék magukat a tóban. Két csoportra oszlott a tábor, így kezdetét vette egy hatalmas vízi kidobós. A mi ötös bandánk egy része, név szerint Danny, Ty és Zane a rivális csapatba került, így bűntudat nélkül dobálhatom halálra őket. Summer velem került egy csapatba. Mindenben támogat, igazából csak meg akarja úszni a további megtorlás. Másrészről azért ő sincs ellene, ha kicsit szívathatja a fiúkat. Egy idő után teljesen elszabadul a pokol. A vízi kidobós átvált valami egészen másba. Vízipisztolyok, vízibombák, habfújók, mindenféle őrült dolgok, amiket csak találtunk magunknál. Lassan alkonyodik, a nap már a fák mögé bukott, egyesek mégis ezerrel pörögnek még. Le sem lehetne lőni a társaságot. A srácok mindannyian engem keresnek, jelenleg azon dolgoznak, hogy a nyakamba másszanak, és onnan ugorhassanak bombákat. Épp eléggé kifáradtam ahhoz, hogy ne hagyjak ilyesmit. A móló alatt rejtőzöm, az egyik lábába kapaszkodva pihenek meg kicsit. Pont rálátok mindenkire, én ellenben könnyen megbújhatok a többi tartócölöp között. Mosolyogva nézek körbe a helyen. Szinte minden tökéletes, olyan jól érzem magam. Rég kapcsolódtam ki ennyire. Végre kizökkentünk a szürke hétköznapokból. Ennél jobb nyárkezdő programot nem is kívánhatnék. Már csak egy dolog hiányzik, hogy ténylegesen meglegyen minden.
- Ne ijedj meg!
Majdnem felkiáltva rezzenek össze meglepettségemben. Nagy szemekkel nézek hátra Summerre, aki nevetve úszik elém.
- Áu! Mekkora karmaid vannak megint?! – dörzsölöm meg az oldalamat, amibe kicsit belekapott.
- Bocsi, nem akartalak megkarmolni – öleli át a cölöpöt a karjaim alatt. – Elfáradtál?
- Igen, de imádtam ezt a napot. Olyan jó együtt tölteni kicsit az időt. Az elmúlt időkben mindenki olyan elfoglalt volt, nem tudtunk sosem bandázni. Most pedig 3 hét csak a miénk.
- Igen, én is alig vártam már a tábort – dönti a fejét az oszlopnak halkan nevetve. – Ránk fért már egy kis pihi.
- Látom, te is elfáradtál, Tündérlány – simítom meg a bőrét gyengéden. Felkapja rá a fejét, szólni viszont nem szól érte, sőt. Elkapom a halvány mosolyát, ráadásul az arcát a tenyerembe dörgöli.
- Nem mondom, tudnék pihenni most már. – Felpillant rám lassan. Teljesen meggyengít a látványa. A fáradt, imádnivaló mosolya, a kipirult arca, a lelapult, mégis kócos haja. Halkan sóhajtva nekidöntöm homlokom az övének, a tekintetemet eközben az övébe fúrom mélyen. Véletlenül sem fordítom el a fejem.
- Nincs kedved beszökni hozzánk? A fiúk mennek tábortüzezni este, kicsit ledőlhetnénk – suttogom szinte az ajkára.
- Nagyon szívesen, jól hnagzik – sóhajtja csendesen.
- Egy ideje úgyis szeretnék beszélni veled valamiről… - pillantok félre ez alkalommal.
- Baj van? – kérdezi óvatosan.
- Ugyan…
Hirtelen az ajkára kapok. Érzem, hogy meglepem ezzel, mégsem kell sok idő, hogy viszonozza a gesztust. Megfogom a kezeit, a cölöpöt megkerülve a tündérem előtt termek, hogy engem ölelhessen tovább. A karjait a nyakam köré húzom, majd a derekánál szorítom magamhoz. Mélyen felsóhajtok, mikor az ujjaival a hajamba szánt, onnan pedig az arcomra simít le. Szenvedélyesen, érzékien csókolom, nem akarom elengedni. Alig hiszem el, hogy tényleg megtörténik mindez. Olyan régóta epekedem ezért a csókért. Ami mindent megváltoztathat közöttünk. Úgy érzem, ez a legtökéletesebb pillanat, hogy ténylegesen szintet lépjünk a kapcsolatunkban. Természetesen a legcsodálatosabb irányba.

Home Stonestreet
A különc Lord (7. rész) [VÉGE]
Nagyot dobban a szívem, amint meglátom a boldogan csillogó szempárt. Gyermeki lelkesedéssel szalad felém, én pedig nevetve fogadom egy nagy öleléssel.
- Örülök, hogy eljöttél, kedvesem. – Mindkét kezemmel magamhoz szorítom, pár pillanatig nem is hagyom szabadulni. Nem mintha gondja lenne ezzel. Felpipiskedve kapaszkodik a nyakamba, miközben fejével a nyakamhoz bújik halkan nevetgélve.
- Köszönöm a meghívást. Tudod, hogy bármikor örömmel jövök.
Elmosolyodva adok egy hosszú puszit az ajkára, ő viszont nem engedi, hogy elhúzódjak utána. Mindkét kezével az arcomra simítva tart magához közel, ezzel elmélyítve a puszit egy gyengéd, érzéki csókká. Elmosolyodva húzom magamhoz közelebb a derekánál, már ha van még hova. A 3 hetes némaság után minden egyes csókot úgy megbecsülök, mintha csak az utolsók lennének.
- Készen állsz egy kis lovaglásra? – dörgölöm az orrom az övéhez mosolyogva.
- Alig várom már, hiányzik Pegazus – bólogat halkan nevetve.
- Hát még neki te – simítok az arcára gyengéden, majd felé tartom a karom, hogy kivezessem a karámokhoz.
Royal és Pegazus felnyergelve várnak ránk az istálló előtt, ezért melléjük érve felsegítem Elizabetet hófehér lovára, míg én könnyedén felpattanok Royalra. Nagyon szeretem a közös lovaglásokat, olyan felszabadító és békés érzés. Csak mi ketten, a lovak és a természet. Mindig is erről álmodoztam. Remélem, ha már ilyen jól alakulnak a dolgok, a tervem is beválik. Annyira izgatott vagyok, de nincs még itt az ideje. Kicsit szeretném még élvezni a lovaglás örömeit, hogy újra nevetni látom szerelmemet, hogy boldog és beszédes a társaságomban. Nem tudok betelni a jelenlétével, minden vele töltött pillanatot igyekszem elraktározni az emlékezeteben. Elmegyünk a közeli erdőbe bóklászni kicsit, utána egy mezőn vágtatva versenyzünk. Természetesen hagyom, hogy ő nyerjen. Nem tudom eltüntetni a mosolyom a boldogsága láttán. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire szeretni egy embert életem során.
- Elizabet...
- Tessék? – kapja fel a fejét. Épp Pegazus nyakát ölelte át egy pillanatra.
- Szeretnék mutatni valamit. Lenne kedved megnézni?
- Mutasd az utat, szerelmem – bólogat elmosolyodva.
Látom a kíváncsi csillogást nagy, barna szemeiben, így nem késlelkedem tovább. Megfordulok Royallal, és visszafele indulunk a birtokom felé. Nem volt még alkalmam megmutatni neki, mi készült a telken, ez a pillanat viszont tökéletes lesz. Nem lovagoltunk túl messzire, hamar visszaérünk az épülethez, amelyet megkerülve a szeme elé tárulhat újonnan kiépült hátsókert. Azt szerettem volna, ha kijövök a kertbe pihenni, a lovaim is körülöttem lehessenek, ezért a legelő egy részét összekötöttem a hátsó kertemmel. Csupán egy mesterségesen kialakított patak választja el a lugasos díszkertet a lovaktól, hogy ne tudjanak kárt tenni a díszítésben, mi viszont egy híd segítségével bármikor átmehetünk hozzájuk. Az emberek által használható területet gyönyörű növények, virágok díszítik. Egy szintén mesterséges csobogó is megtalálható, ami körül padokon lehet megpihenni, illetve egy kinti, fedett faépítmény alá is be lehet húzódni beszélgetni, akár piknikezni, vagy egyszerűen összebújni.
- Emlékszem, mennyire tetszett odahaza a kis sziget, a kertben. Nem akartam pontosan ugyanazt megterveztetni ide is, hogy ne emlékeztessen annyira az otthoni környezetre, de szerettem volna valami hasonlóan szép kertet magunknak is. Hogy tetszik?
- Te jóságos ég, Anthony... Meseszép ez a hely!
Azonnal lepattan Pegazusról, és az ott várakozó lovászfiúnak adja át a kantárját, hogy felfedezhesse a kertet. Halkan nevetve nézek utána, majd Royalt Pegazus mellett tudva utána indulok. Lelkesen szalad körbe a helyen, mint egy kisgyermek születésnapja reggelén. Nagyon élvezem a reakcióját, annyira édesen nézeget meg minden apró területet. Azt hiszem, most jött el a megfelelő pillanat, hogy végre én is lépjek.
- Elképesztő lett a kert, szavakat sem találok rá – ugrik elém a semmiből, és egy hosszú puszit nyom az ajkamra. – Olyan jó lesz itt étkezni, kiülni olvasni vagy beszélgetni kettesben, a lovak is körülöttünk lesznek, még többet foglalkozhatunk velük, lehetnének majd a későbbiekben cicák és kutyák is...
Bele sem lehetne folytani a szót, csak hadarja és hadarja a szebbnél szebb ötleteit, amelyeket alig értek meg, mégis mosolyogva hallgatom. Pont úgy beszél, mint aki évek óta velem lakik itt. Ezt jó jelnek veszem.
- Szeretnél kutyákat és cicákat? – simítom meg lassan az oldalait elmosolyodva. Kissé elpirulva pillant félre.
- Természetesen, amennyiben te szeretnél. Elvégre te élsz itt.
- Pedig biztosan jót tenne a jelenléted itt mindenkinek... Új kisállatoknak főleg.
Egy pillanatra értetlenül néz rám oldalra biccentett fejjel. Itt az idő. Elmosolyodva veszek egy mély, kissé reszkető sóhajt, majd előveszek egy fekete
dobozkát.
- Tudom, hogy nem megfelelő a formalitás, de nem akartam másokat belevonni ebbe. Azt akartam, hogy csak a mi pillanatunk legyen, hogy ketten éljük meg ezt a különleges alkalmat.
Lassan térdre ereszkedek előtte, úgy nyitom ki a dobozt, amiben egy gyönyörű, nem túl csicsás, nem túl kirívó, ellenben igazán szép gyémánt gyűrű lapul. Tudom, mennyire nem szeret felvágni ékszerekkel, ezért igyekeztem olyat választani, ami illik a személyiségéhez. Pillanatnyi döbbeneten kívül nehezen tudok bármit leolvasni az arcáról.
- Olyan nehéz összefoglalni mindazt, ami az elmúlt hónapokban történt. Olyan rövid ideje ismerlek, Elizabet, mégis azt érzem, helyes, amit teszek. A megismerkedésünk harmadnapján már forró csókokat váltottunk, akkor miért ne léphetném meg már most ezt a lépést? Tudom, milyen régóta vágysz egy társra, akiben megbízhatsz, akiről tudod, hogy nem alárendeltként fog rád tekinteni, hanem partnerként, aki melletted áll boldog napokon, de a legpokolibb napokon is. Te pedig pontosan tisztában vagy vele, milyen régóta vágyok egy olyan társaságra, akivel éjszakákat át tudok beszélgetni a világ problémáiról, aki nem retten el egy ló lecsutakolásától, aki támogat, és nem a rangomért szeret. Azt hiszem, mindezt határozottan megtaláltuk egymásban.
Könnyektől csillogó szemében végre meglátom a felhőtlen boldogságot, amelyet az egyre növekvő mosolya is megerősít. Gyengéden megcirógatom arcát, hogy letöröljem néhány könnycseppét, majd lassan a karjára simítok, végül kezét az enyémbe fogva merülök el néhány pillanatra a szemeiben.
- Azt mondtad a megismerkedésünk elején, hogy szívesen elköltöznél a városból egy félreeső birtokra, ahol minden nap lovagolhatnál, friss levegőt szívhatnál, és az arisztokrata címet megszégyenítő lovászfiúval tölthetnéd az időd. Lennél ennek a birtoknap a napfénye, hogy bearanyozd minden napját az itt élőknek, de legfőképp a bolond lovászfiúét?

Honoriah S.
A különc Lord (6. rész)
˜***˜

Tényleg nagyon jót tett pár nap kikapcsolódás távol otthonról. Rég töltöttünk együtt egy kis időt Christiannal. Semmi munka, semmi kötelezettség, csak a friss levegő, lovaglás, vívás, nagy séták, csendes, olvasós délutánok. Úgy érzem, kellően kikapcsolt a program, egyszer sem került szóba a fennálló problémám. Így utólag nem is bánom, bármennyire esett volna jól időnként felhozni. Egy hetet voltam távol, ami épp elég idő ahhoz, hogy az elkövetkező napok mindegyikét az állataimmal akarjam tölteni. Reggel kipihenten keltem meglehetősen korán, hogy mihamarabb munkához láthassak. Valamiből fent kell tartani a birtokomat. Minden a szokásos módon indult. Még reggelizni sem volt időm leülni, annyira belemerültem a munkámba. Egyetlen dolog tudott kizökkenteni a békés munkavégzésemből. Joseph.
- Látogatója van, uram.
Épp Royal csutakolásával vagyok elfoglalva, nem szívesen szeretném félbehagyni.
- Most nem szeretnék látogatót fogadni. Kérem, küldje el, keressen megkésőbb.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ezt a vendéget el kellene hajtania.
Villámcsapásként ér a felismerés szavai hallatán. Kerek szemekkel nézek rá hátra, amire elmosolyodva biccent nekem. Te jó ég, erre igazán nem voltam felkészülve. A lovászfiú kezébe nyomom a kefét, és mindent hátrahagyva sietek az ajtóhoz. Istenem, alig hiszem el, hogy itt van. Tényleg ő az. Alig láttam az elmúlt 3 hétben, a hangját talán nem is hallottam az incidens óta. Kicsit sápadt, a szemei pirosak és fáradtak, de ez sem csorbít a szépségén. Semmi sem képes elrejteni, milyen gyönyörű igazából.
- Elizabet. – Nem tudom, mit mondhatnék. Amíg nem láttam, annyiszor átpörgettem, mi mindent akarok neki mondani, most viszont semmi sem jut eszembe. Meg akarom csókolni szörnyen, de muszáj tartanom magam.
- Anthony. – Halk a hangja, kissé rekedtes. Mintha sírt volna, mielőtt ideért. – Azt mondtad, benned bízzak, ne másban. Hallani szeretném tőled, mi történt. Nem késtem el? – pillant le kissé zavarba jőve.
- Egy pillanatig sem – nyújtom felé a kezem, hogy beinvitáljam. Nagyon nehezemre esik nem magamhoz szorítani, felfalni az ajkait, egyszerűen érezni, hogy itt van velem újra, mikor kezét az enyémbe csúsztatja. Olyan boldog vagyok, hogy nem felejtette el a megtett ígéretét. Ezek szerint ő sem akarja veszni hagyni azt, ami kialakult közöttünk. Már ezt is jó jelnek veszem, és igyekszem mindent megtenni, hogy újra megbízzon bennem.

˜***˜

4 hónap. Ennyi idő telt el, mióta fenekestül felfordult az életem. Minden megváltozott, amióta megismertem. Boldog vagyok, kiegyensúlyozott, vannak céljaim, ötleteim és izgalmas terveim. Épp ezek közül a tervek közül szeretnék megvalósítani egyet a nap folyamán. Annyira izgatott vagyok, hajnalban magától kidobott az ágy, azóta le sem lehet lőni. Mindent igyekeztem elintézni, hogy mire ideér, készen álljak. Épp az étkezőben kortyolom a délelőtti teámat, ami nemigen akar elfogyni. Sokkal jobban lefoglalnak a túlcsorduló gondolataim.
Az ujjaimmal dobolok az asztalon a csészém mellett, és a folyadék felszínén megjelenő gyűrűkben veszek el néhány pillanatra. Néhány nem kívánatos elmélet mászik a kedves álomképeim közé. Talán elsietem a dolgokat. Mi lesz, ha visszautasít? Ha nem is érez még ennyire komoly kapcsolatot közöttünk. Tényleg nem telt el még túl sok idő, de szeretnék még ennél is többet vele lenni. Kettesben a saját birtokunkon, mindenkitől távol, kötetlenül. Jót tenne mindkettőnknek azután, ami történt. Annyira szégyellem magam az apám miatt a mai napig. Örülök, hogy nincs többé közöm hozzájuk sem anyagilag, sem sehogy máshogy. Fogalmuk sincs, hol lakom, mit csinálok, miből élek, és jó lenne, ha így is maradna. Nincs szükségem a látogatásukra, hogy visszaédesgessenek magukhoz. Végre megvan a saját életem, amelyből egyetlen dolog hiányzik már csak, hogy tökéletes legyen. Imádkozzunk együtt, hogy ez ma megvalósuljon. Felsóhajtva állok fel a székemből, egyszerűen nem tudok megmaradni egy helyben. Idegesen járkálok fel-alá, esetleg az órát szuggerálom, mintha képes lennék gyorsabb tempóra bírni.
- Anthony, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de attól, hogy 5 percenként az órát bámulja, nem fog korábban érkezni a kisasszony. – Joseph ajka szélén kedves mosoly ül, ami kicsit nyugalommal tölt el. – Ne aggódjon, maga is pontosan tudja, mennyire kedveli önt. Minden rendben lesz, csak szedje össze magát – paskolja meg a vállamat gyengéden.
- Úgy gondolja, rendben lesz minden? – pillantok fel Mr. Smithre halkan sóhajtva.
- Természetesen. Sosem kételkedtem benne. Csak legyen magabiztos, és tegye azt, amit mindig tesz. Mutassa meg neki, mennyire szereti.
Mélyen felsóhajtok, mikor kopogást hallok az ajtón. Idáig nem is igazán fogtam fel, mennyire izgulok, most viszont mintha robbant volna a bomba bennem. Reszket minden tagom, a mellkasomon mintha valaki letelepedett volna, egy pillanatra talán levegőt is elfelejtek venni.
- Mély levegő, uram – teszi vállamra a kezét Joseph, majd elmegy ajtót nyitni. Rögtön felpattanok a helyemről, kicsit megigazítom a ruhám, és megbizonyosodom róla, hogy minden a helyén van.
- Anthony!

Honoriah S.
A különc Lord (5. rész)
˜***˜

Szóval ilyen érzés igazán magasról földre zuhanni. Annyira hittem benne, hogy jó irányba fordul az életem. Szerelem, új barátok, új, izgalmas események, az elköltözés lehetősége. Olyan tökéletesnek ígérkezett az életem következő szakasza. Nyilván az az ember tesz keresztbe elsőként, akitől igazán számíthattam volna rá. Apám kitalálta, milyen sok előny származhat abból, ha jóban lennénk a rendőrkapitány családjával, ezért rám parancsolt, hogy mihamarabb kérjem meg a lánya kezét. Határozottan próbáltam a lehető legmesszebb tartani ezt a tervet tőlük, viszont mikor apám megtudta, hogy nem óhajtok engedelmeskedni neki, a kezébe vette az ügyet. Egyre több találkozót szervezett magának és Mr. Fodornak, szó szerint próbálta benyalni magát a szülőknél, mintha legalábbis ő tervezné megkérni a lányuk kezét. Elfog a hányinger minden alkalommal, mikor eszembe jutnak a próbálkozásai. Bár tehetnék ez ellen valamit, hogy ne fertőzze meg a kapcsolatunkat. Egy hónapon át hetente többször találkoztam Miss Fodorral. Úgy érzem, közel kerültünk egymáshoz. A jó éjt puszik gyengéd csókokká váltak, az ölelések bújássá, az érintések pedig valami olyanná, ami azt érezteti, többet akarunk. 2 hónap után ellenben lassan megváltozott minden. Ekkor kezdte el apám igazán ostromolni a családot, ami egyből feltűnt a kisasszonynak is. Nem hibáztatom, teljes mértékben egyértelműek voltak apám tettei, csupán a befolyását akarta növelni bármi áron. Annyira igyekeztem kimaradni az egészből, beszélni erről Elizabettel, de lassan elkezdett távolságot tartani. Nem bízik bennem úgy, mint azelőtt. Azt gondolja, apámnak akarok segíteni. Bár hagyná, hogy megbeszéljük a történteket. Sosem voltak annál tisztább szándékaim, minthogy neki minden napját boldoggá tegyem. Próbáltam virágokat küldeni neki rövid, általam írt kedveskedő versekkel, melyeknek nem tudom, mi lett a sorsuk, a viszonyunk viszont láthatóan nem javult. Hogy honnan tudom? Épp a birtokunkon ebédelünk együtt a Fodor családdal. Elizabet velem szemben ül, az elmúlt 1 órában ellenben egyszer sem emelte rám gyönyörű, csillogó szemeit. Pedig mennyire szerettem a hosszú, néma szemkontaktus minden egyes búcsúzásunk alkalmával. Olyan meghitt pillanatok voltak, nagyon hiányoznak.
- Mit szólnának, ha a desszertet a társalgóban fogyasztanánk el?
Egy pillanatra elmerültem az előttem ülő csodaszép látványban, csak akkor kapom fel a fejem az eseményekre, mikor lassan feláll a helyéről. Halkan felsóhajtva felállok én is, és elindulok a társalgó felé, mikoris valaki a vállamnál fogva ránt vissza.
- Itt a tökéletes alkalom, fiam. Most vagy soha – mormolja halkan apám.
- Miről beszél? – Megszeppenve nézek fel rá értetlenül. Elképzelésem sincs, mit tervez ezúttal. Őszintén szólva részt sem akartam venni ebben az egész színjátékban ma.
- Itt a gyűrű, kérd el az apjától a kezét.
Elveszetten meredek a hatalmas gyémánttal büszkélkedő gyűrűre, néhány pillanatig nem is igazán fogom fel, mit akar tőlem
- Most? Miért? Ez igazán nem a legmegfelelőbb pillanat, apám...
- Nem a legjobb pillanat? Végre bízik bennem az apja, bátran áldását fogja adni a frigyre. Úgysincs beleszólása a kislánynak, ne aggódj miatta. Mindketten nyerünk ezzel, én a kapitányság fejének bizalmát, te pedig végre koncentrálhatsz az örököseinkre.
A szemem sarkából látom csupán, de pont elég ahhoz, hogy minden leolvassak az arcáról. Összeszorul a szívem a könnybe lábadt szemei láttán. Nem tudom, mennyit hallhatott, attól tartok, mindent. Ha eddig hittem azt, már lezuhantam magasból, nem is tudom mihez hasonlítani ezt az érzést. Talán akkorát koppantam a földön, hogy az kinyílt alattam, és tovább küldött a pokolba. Úgy érzem, ott is jobban tudnék érvényesülni, mint a jelenlegi szituációmban. Esélyem sincs, hogy meghallgasson.
- Elizabet...
A fejét rázva megemeli a kezét, és leszegett tekintettel vonul ki a szüleihez, akiknek engedelmét kérve haza szeretne jutni mihamarabb. Hogy lehettem ennyire naív? Hogy hihettem, hogy hirtelen normális életem lehet valaki mellett, aki valóban szeret? Lehunyt szemekkel megrázom kicsit a fejem, és visszanyomom apám tenyerébe a gyűrűt.
- Elköltözöm. Soha többé ne keressen.
Nem várom meg válaszát. Szó nélkül, tiszteletlenül hátat fordítok neki, végül Miss Fodor útját követve próbálom menteni a menthetőt. Mondanom sem kell, sosem értem utol végül. Az incidens óta megközelíteni sem tudtam, bármivel próbálkoztam. A virágok mindig visszakerültek hozzám, ha személyesen mentem el, a személyzet udvariasan elhajtott. Egyedül abban reménykedtem, hogy a színházban össze tudunk futni. Így is lett volna, ha az apja nem állít mellé egy rendőrt, aki mindenhova követi házon kívül. Életem legnagyobb kudarcának élem meg, hogy rendőr szükséges a személyem ellen. Ennyire rossz ember lennék az apám miatt? Hogy akaratom ellenére rákényszerít rossz dolgokra, amelyeket még csak meg sem teszek neki? Miért én járok rosszul minden rossz miatt, amit igazából ő követ el? Sosem fogom megkapni azt a normális életet, amiről olyan régóta álmodozom, igaz? Miért is kapnám. Valahogy sosem voltam olyan szerencsés, hogy pénz és érdek helyett valódi érzelmeket kapjak. Két hét telt el, mióta nem beszéltem Miss Fodorral. Látni sem akar, ezt egyértelműen a tudtomra adta. Én utolsó szerencsétlen valamiért mégsem tudom feladni a harcot. Nem akarom elveszíteni. Azt akarom, hogy lássa, ki vagyok én. Ki az az Anthony, aki csak vérszerinti kapcsolat miatt kapta azt a bizonyos vezetéknevet és nemesi címet. Ha rajtam múlna, ezer örömmel lecserélné bármi másra.
Tehetetlenségemben úgy döntöttem, végleg elköltözöm a birtokunkról. Eddig sem tartózkodtam túl sokat ott, de a lovaim miatt muszáj volt gyakrabban visszajárnom. Végre meg tudtam venni a várostól távolabb azt a kisebb birtokot, amit olyan régen kinéztem magamnak. Minden személyes holmimat átvitettem, a lovaim új helyen legelésznek mára, illetve a családi személyzet egy része is inkább hozzám csatlakozott, mintsem maradt a rosszindulatú apám mellett. Örülök, hogy maradt néhány baráti arc az új életemben is. Joseph jelenléte nagyban hozzájártul, hogy ne zuhanjak össze teljesen. Szerencsére valamivel nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mióta teljesen önállósodtam. Egyedül ő hiányzik innen. Nagyon. Még mindig nehezen fogom fel, mi miatt vesztettem el. Pontosabban ki miatt.
- Ne rágódj ezen, kisöcsém. Te mindent megtettél, hogy javíts a helyzeten.
El sem tudja képzelni, mennyire nem vigasztal. Csak ülök, karjaimban a kicsi Janet ringatva azon merengek, akár a saját gyermekemet is dédelgethetném.
- Minden nap küldök neki virágot, hogy lássa, gondolok rá. Minden egyes nap írok neki levelet, hogy lássa, milyen fontos számomra a hagyományunk, miszerint minden alkalommal levelet küldünk egymásnak, mikor nem tudunk találkozni. Minden nap igyekszem a tudtára adni, mennyire hiányzik, hogy hallgasson meg. Azt mondta a legelején, hogy bízni fog benne, és az én szavamnak hisz, nem másénak. Látod, bátyám, hol kötöttünk ki mégis? - rázom meg a fejem hitetlenül. – Apánk hangja mindig erősebb lesz.
- Nem tudhatod, Anthony – rázza meg a fejét Christian. – Nézz körül kicsit a saját házad táján. Az otthoni személyzetünk nagy részét magaddal vonzottad a saját birtokodra. Szerinted ez mit jelent? Amikor én elköltöztem, úgy tűnt, szeretne hozzám csatlakozni bárki is? – rázza meg a fejét nevetve. – Azért jöttek veled, mert szeretnek téged. Sokkal jobban bánsz velük, mint apánk valaha. Annyi olyan személy vesz körül, akik nem érdekből keresik a társaságod. Tudják, hogy jó ember vagy. Higgy nekem, senki más nem tudná ezt megerősíteni jobban, mint én vagy épp Elizabet.
- Nem igazán érzem ezt – sóhajtok fel halkan. – Jelenleg legalábbis nem azt mutatja, mint aki ilyesmit gondolna.
- Persze, hogy nem. Olyan félreérthető helyzetben talált, ami után természetes, hogy megrendült a bizalma. Adj neki egy kis időt.
- Ennél is többet? – csattanok fel kissé ingerülten, amire Janenek is felnyílnak a szemei, és nyugtalankodni kezd az ölelésemben. Mélyen felsóhajtva hunyom le kicsit a szemeimet. Muszáj összeszednem magam. – Ne haragudj, ne sírj, kérlek. – Gyengéden dédelgetve próbálom visszaaltatni a kisbabát. Szerencsére az apja nyugalmát örökölte, így hamar lecsippalodik.
- Pont olyan türelmetlen és szeszélyes, mint mindig – forgatja meg a szemeit vigyorogva. – Próbáld meg legalább, kérlek. Pár napig hagyd békén, ne bombázd a bocsánatkéréseiddel, meg az ajándékaiddal. Figyeld meg, ha azt érzi, lassan kezded feladni, keresni fog. Legalább meglátod, hogy tényleg vagy-e neki még olyan fontos, hogy ezek után megkeres. Ha valami hatalmas véletlen folytán nem, tovább tudsz lépni, de emiatt igazán nem aggódnék. Két nap ismeretség után úgy faltátok egymást, mint a szerelmes kiskamaszok. – Lassan bólogat sejtelmes vigyorral, amitől nem bírok nem elmosolyodni. Mit mondhatnék? Hosszú idő óta először éreztem olyan erős bizalmat valaki irányába, hogy egyszerűen ez megengedte, hogy ezt tegyem. Tudom, tudom, a legnagyobb udvariatlanság, pedig mélyen legbelül az első hét eltelte után a kezét is megkértem volna, mikor két napig nem láttam, a harmadikon viszont összefutottunk a színházban. Annyira intenzív és izgalmas minden pillanat vele. A házasság csak elősegítené, hogy megsokszorozódjon az együtt töltött idő. Mindig elhinti, milyen boldog lenne abban az életformában, ahogyan én szeretnék élni. Mi másnak venném, ha nem célzásnak?
- Igazad van.
- Mint mindig – vág a szavamba dicsőségtől ittasan. Egy szemforgatást nem bírok visszatartani.
- Tényleg igazad van. Ez lenne a legjobb, amit tehetnék, de... – felsóhajtok hosszan. – Annyira félek, hogy elveszítem. A próbálkozásaimmal legalább azt érzem, nincs minden veszve.
- Ez nem mehet így örökké, Anthony. Nem loholhatsz egyetlen kocsi után, ami nem akar felvenni.
- Te jó ég, már klisékkel próbálsz eredményt elérni, Christian? – Hitetlenül nézek fel rá kis felháborodással vegyítve. Ez igazán nem jellemző fivéremre.
- Nem ez a lényeg, Anthony – hajol közelebb hozzám. - Kérlek, a lényeget ragadd meg. Nem futhatsz örökké egy nő után. Mindkettőtöket az őrületbe fogsz kergetni, érted? Szedd össze magad, kérlek, teljesen szét vagy esve fejben. Itt van az új birtokod, a lovaid, kösd le magad kicsit valami mással. Gyere el velem vívni, régen annyira élvezted, vagy utazzunk el pár napra a nyaralómba.
Fáj bevallanom, de még mindig igaza van. Muszáj kicsit mással foglalkoznom, máskülönben rámegy az idegzetem erre az egészre. Itt vagyok az új életemben, annyi teendő van a lovak körül is. Gyerünk, Anthony. Itt van rengeteg ember, aki segíteni kar. Most az egyszer ne legyél csökönyös, csak fogadd el, amit kapsz.

Home Stonestreet