Nagyot dobban a szívem, amint meglátom a boldogan csillogó szempárt. Gyermeki lelkesedéssel szalad felém, én pedig nevetve fogadom egy nagy öleléssel.
- Örülök, hogy eljöttél, kedvesem. – Mindkét kezemmel magamhoz szorítom, pár pillanatig nem is hagyom szabadulni. Nem mintha gondja lenne ezzel. Felpipiskedve kapaszkodik a nyakamba, miközben fejével a nyakamhoz bújik halkan nevetgélve.
- Köszönöm a meghívást. Tudod, hogy bármikor örömmel jövök.
Elmosolyodva adok egy hosszú puszit az ajkára, ő viszont nem engedi, hogy elhúzódjak utána. Mindkét kezével az arcomra simítva tart magához közel, ezzel elmélyítve a puszit egy gyengéd, érzéki csókká. Elmosolyodva húzom magamhoz közelebb a derekánál, már ha van még hova. A 3 hetes némaság után minden egyes csókot úgy megbecsülök, mintha csak az utolsók lennének.
- Készen állsz egy kis lovaglásra? – dörgölöm az orrom az övéhez mosolyogva.
- Alig várom már, hiányzik Pegazus – bólogat halkan nevetve.
- Hát még neki te – simítok az arcára gyengéden, majd felé tartom a karom, hogy kivezessem a karámokhoz.
Royal és Pegazus felnyergelve várnak ránk az istálló előtt, ezért melléjük érve felsegítem Elizabetet hófehér lovára, míg én könnyedén felpattanok Royalra. Nagyon szeretem a közös lovaglásokat, olyan felszabadító és békés érzés. Csak mi ketten, a lovak és a természet. Mindig is erről álmodoztam. Remélem, ha már ilyen jól alakulnak a dolgok, a tervem is beválik. Annyira izgatott vagyok, de nincs még itt az ideje. Kicsit szeretném még élvezni a lovaglás örömeit, hogy újra nevetni látom szerelmemet, hogy boldog és beszédes a társaságomban. Nem tudok betelni a jelenlétével, minden vele töltött pillanatot igyekszem elraktározni az emlékezeteben. Elmegyünk a közeli erdőbe bóklászni kicsit, utána egy mezőn vágtatva versenyzünk. Természetesen hagyom, hogy ő nyerjen. Nem tudom eltüntetni a mosolyom a boldogsága láttán. Sosem gondoltam volna, hogy képes leszek ennyire szeretni egy embert életem során.
- Elizabet...
- Tessék? – kapja fel a fejét. Épp Pegazus nyakát ölelte át egy pillanatra.
- Szeretnék mutatni valamit. Lenne kedved megnézni?
- Mutasd az utat, szerelmem – bólogat elmosolyodva.
Látom a kíváncsi csillogást nagy, barna szemeiben, így nem késlelkedem tovább. Megfordulok Royallal, és visszafele indulunk a birtokom felé. Nem volt még alkalmam megmutatni neki, mi készült a telken, ez a pillanat viszont tökéletes lesz. Nem lovagoltunk túl messzire, hamar visszaérünk az épülethez, amelyet megkerülve a szeme elé tárulhat újonnan kiépült hátsókert. Azt szerettem volna, ha kijövök a kertbe pihenni, a lovaim is körülöttem lehessenek, ezért a legelő egy részét összekötöttem a hátsó kertemmel. Csupán egy mesterségesen kialakított patak választja el a lugasos díszkertet a lovaktól, hogy ne tudjanak kárt tenni a díszítésben, mi viszont egy híd segítségével bármikor átmehetünk hozzájuk. Az emberek által használható területet gyönyörű növények, virágok díszítik. Egy szintén mesterséges csobogó is megtalálható, ami körül padokon lehet megpihenni, illetve egy kinti, fedett faépítmény alá is be lehet húzódni beszélgetni, akár piknikezni, vagy egyszerűen összebújni.
- Emlékszem, mennyire tetszett odahaza a kis sziget, a kertben. Nem akartam pontosan ugyanazt megterveztetni ide is, hogy ne emlékeztessen annyira az otthoni környezetre, de szerettem volna valami hasonlóan szép kertet magunknak is. Hogy tetszik?
- Te jóságos ég, Anthony... Meseszép ez a hely!
Azonnal lepattan Pegazusról, és az ott várakozó lovászfiúnak adja át a kantárját, hogy felfedezhesse a kertet. Halkan nevetve nézek utána, majd Royalt Pegazus mellett tudva utána indulok. Lelkesen szalad körbe a helyen, mint egy kisgyermek születésnapja reggelén. Nagyon élvezem a reakcióját, annyira édesen nézeget meg minden apró területet. Azt hiszem, most jött el a megfelelő pillanat, hogy végre én is lépjek.
- Elképesztő lett a kert, szavakat sem találok rá – ugrik elém a semmiből, és egy hosszú puszit nyom az ajkamra. – Olyan jó lesz itt étkezni, kiülni olvasni vagy beszélgetni kettesben, a lovak is körülöttünk lesznek, még többet foglalkozhatunk velük, lehetnének majd a későbbiekben cicák és kutyák is...
Bele sem lehetne folytani a szót, csak hadarja és hadarja a szebbnél szebb ötleteit, amelyeket alig értek meg, mégis mosolyogva hallgatom. Pont úgy beszél, mint aki évek óta velem lakik itt. Ezt jó jelnek veszem.
- Szeretnél kutyákat és cicákat? – simítom meg lassan az oldalait elmosolyodva. Kissé elpirulva pillant félre.
- Természetesen, amennyiben te szeretnél. Elvégre te élsz itt.
- Pedig biztosan jót tenne a jelenléted itt mindenkinek... Új kisállatoknak főleg.
Egy pillanatra értetlenül néz rám oldalra biccentett fejjel. Itt az idő. Elmosolyodva veszek egy mély, kissé reszkető sóhajt, majd előveszek egy fekete
dobozkát.
- Tudom, hogy nem megfelelő a formalitás, de nem akartam másokat belevonni ebbe. Azt akartam, hogy csak a mi pillanatunk legyen, hogy ketten éljük meg ezt a különleges alkalmat.
Lassan térdre ereszkedek előtte, úgy nyitom ki a dobozt, amiben egy gyönyörű, nem túl csicsás, nem túl kirívó, ellenben igazán szép gyémánt gyűrű lapul. Tudom, mennyire nem szeret felvágni ékszerekkel, ezért igyekeztem olyat választani, ami illik a személyiségéhez. Pillanatnyi döbbeneten kívül nehezen tudok bármit leolvasni az arcáról.- Olyan nehéz összefoglalni mindazt, ami az elmúlt hónapokban történt. Olyan rövid ideje ismerlek, Elizabet, mégis azt érzem, helyes, amit teszek. A megismerkedésünk harmadnapján már forró csókokat váltottunk, akkor miért ne léphetném meg már most ezt a lépést? Tudom, milyen régóta vágysz egy társra, akiben megbízhatsz, akiről tudod, hogy nem alárendeltként fog rád tekinteni, hanem partnerként, aki melletted áll boldog napokon, de a legpokolibb napokon is. Te pedig pontosan tisztában vagy vele, milyen régóta vágyok egy olyan társaságra, akivel éjszakákat át tudok beszélgetni a világ problémáiról, aki nem retten el egy ló lecsutakolásától, aki támogat, és nem a rangomért szeret. Azt hiszem, mindezt határozottan megtaláltuk egymásban.
Könnyektől csillogó szemében végre meglátom a felhőtlen boldogságot, amelyet az egyre növekvő mosolya is megerősít. Gyengéden megcirógatom arcát, hogy letöröljem néhány könnycseppét, majd lassan a karjára simítok, végül kezét az enyémbe fogva merülök el néhány pillanatra a szemeiben.
- Azt mondtad a megismerkedésünk elején, hogy szívesen elköltöznél a városból egy félreeső birtokra, ahol minden nap lovagolhatnál, friss levegőt szívhatnál, és az arisztokrata címet megszégyenítő lovászfiúval tölthetnéd az időd. Lennél ennek a birtoknap a napfénye, hogy bearanyozd minden napját az itt élőknek, de legfőképp a bolond lovászfiúét?
Honoriah S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése