Szükségem van rád (Abraham Lincoln, a vámpírvadász fanfiction)

Sziasztok!:)

Egy újabb rendelés Bernitől. Ez alkalommal az egyik kedvenc könyvének a karakterével hozta össze a sors. Jó szórakozást, ne felejtsetek el bármilyen nyomot hagyni magatok után!;) Berni, te pedig remélem, elégedett vagy. ^-^

Ajánlott zene: Hollywood Undead - Riot

Néhány tudnivaló:

• A történet az Abraham Lincoln, a vámpírvadász című könyv/film alapján készült.
• Henry Sturges a főszereplő, Abrahamet képezte ki vámpírvadásznak a múltban.
• Henry vámpír.
• A novella a mai világban játszódik, ahogy a film végén is láthatjuk az utolsó jelenetben.

*Henry szemszöge*

Lehunyt szemekkel pihenek elnyúlva a kanapémon. Egyre jobban idegesít ez a helyzet, már a legelején nem lett volna szabad belemennem. Én idióta barom, alapból azért kezdeményeztem, mert vonzott. Engedtem a csábításnak, a legfőbb szabályomat szegtem meg. Nem kerülhetek ennél közelebb hozzá, csak bajba sodornám. Idegesen dobolok a lábammal, a napszemüvegemet felrakom a szemeimre, hogy ne bántsa az a kevés fény se, ami beszűrődik az ablakon. Nem tudom, mit tegyek, valahogy véget kell vetnem ennek. Az elmúlt hetekben minden módon kerültem a személyes találkozókat, még a hívásokat is. Ha meló van, írok egy üzenetet, és ennyi. A munkában nem akadályozom meg, nem aggódom miatta. Azt hiszem, évszázadok óta nem volt ilyen tehetséges vámpírvadászom, mint ő. Többek között ez is közrejátszik, hogy egyre jobban kedvelem. Nem, ezt el kell felejtenem, nem veszthetek el még egy fontos embert. Olyan sokáig bírtam, nem törhetek meg most.

A telefonom rezeg a zsebemben, rögtön elő is kapom. Egy SMS, Bernitől. S.O.S., a vészjelzésünk. A pillanat törtrészébe sem telik, hogy felkapjam a bőrdzsekim és az autómba teremjek. A nyomkövetője be van kapcsolva, így a GPS-em automatikusan mutatja a legrövidebb utat hozzá. Valami raktárépületben van, ez még feszültebbé tesz. A kormányt markolom, a pedált nem lennék képes erősebben taposni. Jó ég, mi lehet veled?

Egy tíz perc telhet el, mire megérkezem. Szinte kiugrok a helyemről, be sem zárom az Audi ajtaját. Ész nélkül rohanok be fegyvertelenül. Ezt nem gondoltam át teljesen. Meg is torpanok a nyitott épület előtt hirtelen. Minden csendes, egy árva lélek sincs a közelben. Rossz helyre jöttem volna? Kicsit beljebb megyek, körülnézek a dobozok és konténerek között.

- Henry.

A hang irányába kapom a fejem, meglepetten nézek hátra Bernire. Semmi baja, egy karcolást sem látok rajta. Némiképp megkönnyebbülve sóhajtok fel mélyen, a saját hajamba túrva sietek elé.

- Jól vagy? Mi történt?

- Beszélni akartam veled. - Szigorú a hangja, egyenesen dühös.

- Mi? Szórakozol velem? A vészjelünket használod azért, hogy beszéljünk? Elment az eszed? - Egyre emelkedik a hangom, nagyon felnyomta bennem a pumpát. - Ismered a farkast kiáltó kisfiú történetét? Már elég régóta emlegetem a társaimnak...

- Miért kerülsz, Henry? Mi bajod velem? Csak írod a melókat, mintha egy robotnak küldenéd a parancsokat. Valamit rosszul csinálok? Már négy hete nem láttalak, pedig az első három hónapban velem jöttél majdnem mindegyik feladatra. Egy csapat voltunk, most pedig csak ugráltatsz össze-vissza! Beszéljük meg nyíltan a dolgot, itt vagyok - emeli meg a kezeit. Nem igazán jutok szóhoz. Annyi minden kavarog bennem. Düh, aggodalom, féltés, félelem, szeretet... Hirtelen felindulásból rontok neki még magamat is meglepve. Azonnal hátrahőköl a reakciómtól, a kezeit maga elé téve próbál védekezni a támadásomtól. Két lépéssel redukálom a köztünk lévő távolságot, végül egy konténernek nyomva esek neki az ajkának. Lesokkolva áll előttem, nem is nagyon akarja viszonozni a csókot. Szerencsére néhány pillanat az egész, mire ráeszmél a helyzetre. A kezei végigsiklanak a mellkasomon, a nyakam mögött pedig összekulcsolódnak. Szinte követeli az ajkaimat, próbál lejjebb húzni magához. Kérnie sem szükséges. Teljes testemmel simulok hozzá, a feje két oldalán támaszkodom le a kezeimmel, hogy ne legyenek útban. Ezúttal minden elnyomott érzelem felszínre kerül. Mohón, szenvedélyeden csókolom, de ő sem rest kimutatni, mit akar igazán. A nyelveink önálló életre kelnek, amint összetalálkozzanak, forrón kényeztetni kezdik egymást. Nem akarom, hogy vége legyen, a testünk ellenben akarva-akaratlanul megálljt parancsol levegő hiányában. Kissé lihegve válunk el, szinte fáj az ízének a hiánya. Lassan nyílnak fel a szemeim, a tekintetét keresem azonnal. Bizonytalan, de vegyes érzelmekkel teli barna szempár néz mélyen az enyéimbe, magyarázatot vár a történtekre.

- Ez az oka mindennek. Beléd estem, érted? Pontosan tudod, hány évszázada nem engedek senkit közel magamhoz az ominózus dolog óta. Ezt tanítottam meg neked is elsőnek, és mindketten egyszerre szegtük meg. Kezdetektől fogva azért hagytam, hogy egyáltalán pisztolyt foghass, mert közel akartalak tudni magamhoz. Hogy taníthassalak, és együtt lehessünk. Azt hiszem, ez volt életem legnagyobb hibája. Sosem lett volna szabad belekerülnöd ebbe a világba. Aznap este csak el kellett volna vennem a fegyvered, utána elmenni a fenébe. Minden mehetne a normális kerékvágásban.

- Oké... - vesz egy mély sóhajt. - Azok után, hogy megcsókoltál, és elmondtad, hogy vonzódsz hozzám, a vallomás második felét meg sem hallottam - rázza meg a fejét hitetlenül. - Komolyan azt gondolod, ezek után hagyom, hogy szó nélkül lelépj? Nem mész mellőlem sehova, együtt kezdtük el, veled akarom befejezni.

Ellentmondást nem tűrő a hangja, a tekintetemet is rendületlenül állja.

- Mondtam én egy szóval, hogy bármin változtatok most már? Elcsesztem talán az elején a te szempontodból. Ha önző lennék, azt mondanám, nekem így jött ki a lehető legjobban, mert egy ilyen csodálatos lányt tarthatok a karjaimban - simítom meg az arcát gyengéden. - Viszont ezzel párhuzamosan hatalmas veszélybe sodorlak minden pillanattal, amit veled töltök.

- Az elmúlt hónapokban vámpírokat öltem... Ne aggódj, nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra. Ha ez egy veled járó, örömmel vállalom a kockázatot - kapja el a dzsekim gallérjait, úgy húz magához egy újabb csókért. Eszem ágában sincs ellenkezni. Elvigyorodva ölelem magamhoz a derekánál mindkét kezemmel, majd a konténernek dőlve forrnak össze az ajkaink. Felnőtt ember, nem szólhatok bele, mit tegyen. Ha pedig velem akarja tenni, ellenkezni biztosan nem fogok.

Home Stonestreet