Káin pecsétje I/II

Sziasztok!:)

Egy ideje nem raktam ki semmit, ugyanis nem kapok semmi visszajelzést, mit szóltok hozzá. Sajnálom, hogy ennyire nem megy ez a blog, de  nem akarom abbahagyni. Egyszer csak beindul, nem? Ha nem, ez van, szeretek itt lenni és írni. Szóval hoztam egy újabb pályázatra írt novellát, ami háborús, picit komolyabb téma. Jó olvasást!;)

A sztori egyik fele dőlt betűs lesz, csakúgy, mint a beköszönő szöveg. Ez azért van, mert egy levélrészlet olvasható. Természetesen az én fantáziám szüleménye az egész.

Ajánlott zene: Thirty Seconds to Mars - This is War

~***~

Boldog karácsonyt, Kincseim! Minden rendben otthon? Hogy vagy, Törpém? Remélem, vigyázol anyuékra, ahogy beszéltük. Képzeld, éppen most járt nálunk a Jézuska. Külön csak nekem megsúgta, milyen jó kisfiú vagy. Valami nagyon különleges dologgal készül Neked, viszont nem mondhatok erről többet. Megígértem neki. Azt is elárulta, hogy késik néhány napot, de ne keseredj el, nem fog elfelejteni! Csupán rengeteg lurkót meg kell látogatnia melletted. Mire odaér, én is hazaérek, és megtartjuk a Karácsonyt. Mit szólsz? Szereztem finom csokit, csinálunk rengeteg szaloncukrot a fára. Nem lesz az igazi, tudom, de hidd el, sikerülni fog szentestéhez hasonló hangulatot teremteni. Elmegyünk szánkózni, csúszkálunk a befagyott tavon, meglátogatjuk a Nagymamát és a Nagypapát.. Mindent megteszek, hogy ne maradj karácsony nélkül. Maradj ugyan olyan jó, mint eddig, fogadj szót a Maminak, és talán hamarabb odaérünk a Jézuskával, mint gondolnád. Nagyon szeretlek, kisfiam, sietek haza hozzátok!

Hogy vagy, szerelmem? Végre van alkalmam és lehetőségem írni. Ne ijedj meg, nem azért különbözik az írólapom, mert fogságba estem. Nincsen semmi baj. Hosszú történet, honnan szereztem. Sajnálom, hogy ilyen sokáig nem jelentkeztem, egészen idáig nem kaptunk lapokat. Talán nem fog későn odaérni ez az üzenet. Őszintén bízom benne, hogy nem aggódsz túl sokat. A kicsiknek sem tesz jót. Hogy bírod? A kisbaba egészséges? Ugye még mindig biztonságos otthon? Te jó ég, annyi kérdésem van, túl régóta nem hallottam felőletek. Mindenetek megvan? Írhatok Apámnak, hogy küldjön egy kis pénzt, ha esetleg megszorulnátok. Küldenél nekem egy képet magatokról? Megvan az is természetesen, amit elhoztam, viszont szeretnék egy frissebbet is. Látni akarom, hogy néztek ki. Kérlek, őszintén válaszolj minden feltett kérdésemre. Nem tudok teljesen megnyugodni, amíg nem hallok felőletek. Velem minden rendben, jól vagyok, nincsen semmi komoly sérülésem.

Kemény tél elé nézünk. Nehezen barátkozunk meg vele, egyszerűen megkeseríti az életünket ez a fránya időjárás. Egyre több baleset történik nap, mint nap. Tegnap egy katonatársam a csatamezőn megcsúszott a jégen, és beverte a fejét egy nagyobb kőbe. A legborzasztóbb az, hogy mégsem ebbe halt bele. Halálra fagyott az éjszaka folyamán, nem tudott megmozdulni. Ellepte a hó teljesen. Elkéstünk, mire megtaláltuk. A nagy havazások kezdetén egy másik pedig hátba lőtte a saját emberünket. Az egyiket a kedvese várja haza, míg a másikat a beteg anyja. Azóta kétszeres figyelmet szentelek a terepre, velem ilyen nem történhet véletlenül sem. Ne aggódj, nem is fog.

Szóval az írólap. Nos, igen, láthatod, hogy nem olyan, mint az eddigiek. Ez az ellenségé volt. Tőlük kaptam. A csokoládét úgyszintén. Ma, Szenteste alkalmából úgy döntöttek a feletteseink, hogy pihentessük kicsit a puskákat. Néha azoknak sem árt. Éppen az őrtoronyban posztoltam, elég későre járt már az idő, a legtöbben aludtak. A cserét követően a szokásos útvonalamon tettem egy kört, mikor az ellenséges térfélről mozgást észleltünk. Egy halvány fénysugár jelent meg a távolban, amit nagyjából egy tucat követett. Azonnal védekezésre álltunk fel, az őrszemünk viszont leintett mindenkit. „Fegyvertelenek!”, kiabált le nekünk. Valamivel nyugodtabban, ellenben annál kíváncsiabban vártuk a megérkezésüket. Rendíthetetlenül közeledtek, nem különösebben zavarta őket, hogy a puskacsöveinkkel kellett farkasszemet nézniük. Feltartott kézzel, láthatóan fegyvertelenül araszoltak a hatalmas hóban, minden lépés után bokáig besüppedtek. Leintettem a lövészeket én is, hagytuk, hogy közelebb kerüljenek hozzánk. Mind meggyötörtek voltak és fáradtak. Nem könnyű ennyit gyalogolni ilyen időben, ráadásul a rengeteg csapda sem könnyít a dolgukon. Semmi puska, semmi kés. Az elöljárójuk jó 10 lábnyira fékezett le előttünk. Egy árva szót sem szólt, csupán egy tábla kibontott csokoládét tartott felénk. Értetlenül álltunk a dolgok előtt, tehetetlenül néztünk össze egymás között. Mindenki fejében megfordult, hogy méreg is lehet. Látva tétovázásunkat, félelem nélkül tört le magának egy kockát, majd jóízűen elrágcsálta. Semmi fuldoklás, a szeme sem rebbent. Újra felénk tartotta. Valamit lépnünk kellett. Legelőször rájuk küldtem pár embert, kutassák át alaposan a zsebeiket. Jó néhány tábla édességet találtunk náluk, még egy árva szúrófegyvert sem rejtettek a bakancsukba. Én léptem elsőnek, magabiztosan nyúltam egy kockáért. Mikor látták a többiek, hogy valóban nincs veszély, egy emberként ugrottak az ajándékunkra. Furcsán hangzik, de néhány órára a két ellenség békességben, közösen tölthette a szentestét. Behívtuk őket a tűz köré, hogy felmelegedhessenek kicsit, leültünk beszélgetni, a büszke apukák mosolyogva mutogatták a családjaikról a képeiket. Az elöljárójuk leült mellém, hogy megmutassa nekem a saját családját. A feleségével négy gyermeket neveltek. Három kislánya és egy idősebb fia volt. Ő maga már az ötvenes éveit taposta.

Home Stonestreet