Write tag 01./02./03.

A Darázsméz legkedvesebb bloggerinája, Theodora kihívott egy tag sorozatra. Egy korábbi blogomon már volt szerencsém ilyesmihez, szóval örömmel elfogadtam, és a továbbiakban olvashatjátok a válaszaimat. ^^

A tageket a Tintaszerkezetek blog írójának szüleménye. Mindenképp nézzetek át a blogjára, igazán igényes darab.

Az én kihívottaim: *itt jön a kellemetlen vallomások ideje* Én... nem nagyon ismerek bloggereket. Nem volt időm az utóbbi években követni bármilyen blogot, szóval egy ilyen ötletem támadt. Ha erre tévedtél, megláttad ezt a kihívást, és szeretnél részt venni benne, hivatalosan is ki vagy hívva általam. Bátran másold ki a kérdéseket, és vágj bele!

Szabályok:

• Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
• (Ha másolásvédelem van az oldaladon, jelöltjeidet irányítsd a Tintaszerkezetek oldalra, innen el tudják vinni őket.)
• Linkeld annak a nevét, aki jelölt téged!
• Válaszolj a kérdésekre!
• Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! 😉
• Jelölj te is bloggereket a játékra és linkeld az oldalukat!
• Értesítsd őket a jelölésről

Write Tag 01. – Egyszer volt, hol nem volt… – Kezdetek

Kérdések:

1. Hány évesen írtad az első történeted/versed? (Amit nem sulis háziként alkottál.)
2. Miről szólt?
3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?
4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?
5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?
6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?
7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél?

Válaszok:

    1. Hány évesen írtad az első történeted/versed?

Azt hiszem, 12 éves lehettem. Ez egy rettentően rövid, tömör válasz lett, de nem tudom tovább ragozni. 😆 Sajnos arra az időszakra már nem igazán emlékszem, arra viszont igen, hogy az ének füzetembe írtam a legelső történetemet az iskolában, ötödik osztályban.

    2. Miről szólt?

2010-ben (ha jól emlékszem legalábbis) az X Faktorban fellépett egy banda, a Non Stop Vokál. A 12 éves lelkem instant crusholni kezdte a frontembert. Kell ennél többet mondani? A legsablonosabb, legközhelyesebb és legkellemetlenebb módon hoztam össze a felnőtt énemet a palival. Nem, ezt sosem fogom közzétenni.

    3. Ki/mi volt az oka, hogy elkezdtél írni? Honnan jött az ötlet?

Azt hiszem, a legfőbb oka, hogy az írással olyan történetekbe és szituációkba helyezhettem bele magamat, amibe valószínűleg sosem kerülhetnék a való életben. Ki ne akarna egy középkori hercegnő bőrébe bújni, akinek az ellenséges birodalom varázsló fia udvarol? Miközben amúgy van egy még helyesebb, idősebb varázsló testőröd. Ez egy létező könyv amúgy, és annyira zavart mindig, hogy a csaj nem a testőrével jött össze, hogy életem első regénye egy lányról és a testőre románcáról szólt. Tudom, tudom, Több, mint testőr. Az a szomorú, hogy én erről a filmről nem hallottam, mikor elkezdtem írni a sztorit. Lehet ez a mentségem? 😭

    4. Ki volt az első, akinek megmutattad valamelyik művedet?

Egy barátnőm, akivel az interneten találkoztam. Az ország másik felében lakott. Nagyon szerettem, minden nap beszéltünk, igazi barátnő volt. Ő rengeteget motivált, segített és inspirált, volt, hogy együtt ötleteltünk. Hiányzol Ingrid. 💗

   5. Milyen zsánerben alkottál eleinte?

El sem tudjátok képzelni, milyen szinten vagyok romantikus lélek. Kezdetektől fogva legfőképp romantikus történeteket írok. Igyekszem kipróbálni más műfajokat is, dráma, akció, fantasy terén is tapogatóztam már. A komfort műfajom viszont a romantika maradt.

    6. Hogyan írnád le a kezdeti munkamódszered, időbeosztásod?

Um... Nem létezőnek? Sajnos ez a mai napig így van. Nagyon nehezen ülök le írni, ha nincs motivációm. Régebben talán jobban ment, ugyanis tanórák alatt, mikor unatkoztam (tudom, tudom, shame on me, ne kövessétek a példámat, figyeljetek oda az órákon!) rengeteget írtam. Ezekből az időkből maradt fent egy csomó novellám. 😆 Tehát nem tudnék konkrét munkamódszert leírni, kedvember vagyok, akkor írok, amikor épp olyan kedvem van. Vagy szorít egy határidő, azt hiszem, ez a legnagyobb motiváló erő számomra. Tudom, hogy a kezdeti munkamódszerre kérdeztél rá, de mindez régen is igaz volt.

    7. Van-e valami érdekességed a kezdeti időkről, amit elmesélnél?

Azt hiszem, az előző kérdés alatt leírtam, ami érdekes lehet. Régebben sokkal többet írtam, mert többször voltam olyan helyzetben, amiben unatkoztam. Az írás igazán jó megoldás az unalomra (facts).

Write Tag 02. – … még az Óperenciás-tengeren is túl, – Helyszínek

Kérdések:

1. Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben?
2. Miért? Mit szeretsz benne?
3. Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?
4. Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered?
5. Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?
6. Szerinted hogy lehet ezt elérni?
7. A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?
8. Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszínbemutatásokhoz?
9. Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?
10. Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél?

Válaszok:

    1. Valós, alternatív földi vagy kitalált világban alkotsz-e legszívesebben?

Egyértelműen valós. Nem vagyok oda a sci-fi/fantasy műfajért. Az utóbbi nem teljesen igaz, ha valamennyire benne vagyok a témában, nem bánom, ha fantasyt kell írnom. A kis szirénlány például azután fogalmazódott meg bennem, hogy megnéztem a Szirén című sorozatot. Egyébként a valós világot úgy értem, hogy szeretek kitalálni nem létező városokat, helyszíneket, épületeket stb., viszont ezek mind valóságon alapszanak, tehát attól, hogy nem léteznek, simán létezhetnének a mi világunkban is. Nyilván ha egy specifikus fanfictiont veszünk alapul, akkor ez nem érvényes, az olyan a világban fog játszódni, amilyenben az eredeti történet is játszódik. Saját novellákban viszont a valóságalap számomra fontos legtöbb esetben.

    2. Miért? Mit szeretsz benne?

Úgy gondolom, egy kis képzelőerővel rengeteg izgalmas szituációt ki lehet találni valós helyszínek és valós dolgok felhasználásával. Nekem teljesen kielégítő Los Angeles utcáin gyorsulási versenyt rendezni. Nem érzem szükségét, hogy kitaláljak egy új univerzumot, ahol békalábú, kutya testű cápák versenyeznek, hogy ki tartja a délutáni teapartit. Ez persze a saját véleményem, minden tiszteletem azoké, akik ilyen összetett világot ki tudnak találni, majd igényesen megalkotni.

    3. Szoktál-e írás előtt vagy alatt kutatómunkát / világépítést végezni?

Előfordul, hogy szoktam, de nem sok esetben. Ha valami nagyon specifikus dolgot említek meg a történetben, amiről nem sokat tudok, de szeretnék valós képet átadni, estleg ilyen esetben tudom elképzelni. A testőrös történetemben például utánanéztem, hogyan lehet egy ember személyi testőr, hiszen ez a kérdés többször is felmerül a regényben.

    4. Miért igen, miért nem? És ha igen, hogyan? Van bevált módszered?

Legfőképp azért nem, mert az írásnak -véleményem szerint- az a lényege, hogy a legtöbb elemét az író találja ki. Természetesen utánanézek dolgoknak, amik kőbe vannak vésve (lásd fentebb, amit említettem a testőrről), de szeretek magamtól kitalálni dolgokat. Ha kutatómunkát végzek, akkor bevált módszernek mondanám... a Googlet? Nagyjából csak beírom a kérdésem, és 1.345.789 oldal segít választ adni. 😆

    5. Mennyire törekszel valósághűségre, ill. hihetőségre?

Igyekszem a lehető legjobban törekedni mindkettőre. Ahogy említettem, inkább non-fiction történeteket szeretek írni, viszont szerintem tök menő, ha egy fantasynál el tudja érni az író, hogy hihetőnek hat az olvasónak az a nem létező dolog, amit az alkotó át akar adni.

    6. Szerinted hogy lehet ezt elérni?

Ez egy izgalmas kérdés... Úgy érzem, erről egy szakdolgozatot lehetne írni. Ha belegondolunk, egy fikció is lehet hihető. Én például úgy tudom elképzelni, hogy egy nem létező dolgot egészen részletesen leírunk és elmagyarázunk, ami olyan logikusan épül fel, hogy akár létezhetne a valóságban. Ilyesmivel próbálkoztam A kis szirénlányban. Próbáltam logikusan felépíteni a fajt, a tulajdonságait, mintha egy wikipédia oldalról lenne kiolvasva. Ha látja az ember, milyen összetetten van felépítve egy bizonyos dolog, és milyen jól működik ez a rendszer, akár igazi is lehet.

    7. A történeteid többsége egy vagy több helyszínen ill. világban játszódik?

Ez egészen változó. Sosem írtam túl sok helyszínes történetet, de általában egy vagy nem túl sok helyszínesek.

    8. Íróként hogy állsz a tájleírásokhoz, helyszínbemutatásokhoz?

Én személy szerint utálok részletes leírást írni, mert úgy érzem, nem elég tág hozzá a szókincsem. Mindig az az érzésem, hogy valami nagyon művészit, valami nagyon irodalmit kellene írnom, hogy elviselhető legyen egy történetben a tájleírás/helyszínbemutatás. Ettől függetlenül nagyon fontosnak tartom. Vizuális alkat vagyok, ezért szeretek részletes leírást adni az elképzeléseimről.

    9. Mit gondolsz arról, hogy van, aki szerint azért írnak olyan sokan fantasyt, mert az könnyű     zsáner, hiszen ott „bármi megtörténhet”?

Ez szerintem egy rettenetesen nevetséges állítás. Csak nézzük meg a Harry Potter vagy a Gyűrűk Ura világát. Eszméletlenül összetett, kiterjedt, részletgazdag. Az, aki ezt a kijelentést tette, sosem olvasott egy igényes fantasyt. Rengeteg idő és türelem kell ahhoz, hogy egy nem létező világot felépítsen egy író, majd eljusson a végére úgy, hogy félúton ne kuszálódjon össze a rengeteg új infóban, és ne kerekedjen ki valami összefüggéstelen, érthetetlen maszlag a végén.

    10. Van-e valami érdekességed a világokról, helyszínekről, amit elmesélnél?

Szeretem ötvözni a történeteim világait. Értem ezalatt, hogy az Amerikából származó főszereplőm unokatestvére az a srác, aki egy másik történetemben egy kpop énekesnek a banda társa, tehát a világ másik felén él. Szeretem ezeket a kis "easter eggeket", utalgatni a saját történeteimre egy-egy novellában, regényben.

Write Tag 03. – …élt egy parasztlegény. – Főszereplők

Kérdések:

1. Mit találsz ki előbb, a cselekményt vagy a főszereplőt (vagy valami mást)?
2. Milyen karakter volt az első történeted főszereplője?
3. Ha már több sztorit is írtál, felfedezel-e utólag visszagondolva hasonlóságot a főszereplőid közt?
4. Hogyan alkotod meg őt, van-e rá módszered?
5. Szerinted mitől lesz “működőképes” egy főszereplő?
6. Mit gondolsz arról, hogy “a főszereplő legyen szerethető”?
7. Jártál-e már úgy, hogy a karaktered önállósította magát és másfele vitte a történetet, mint ahogy eltervezted? Mit teszel ilyenkor?
8. Olvasóként milyenfajta főszereplők fognak meg / érdekelnek igazán? Befolyásolja-e ez, hogy te milyennek alkotod meg a tieidet?
9. Fedeztél-e már fel hasonlóságot saját magad és a főszereplőd közt? Vagy törekedtél-e erre szándékosan?
10. Van-e valami érdekességed, gondolatod a főszereplőkről, amit elmesélnél?
11. +1 Bármit kérdezhetsz, ami a témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!) -> Mi az az egy jó, illetve mi az az egy rossz személyiségjegy, amit sosem adnál a karakterednek?

Válaszok:

    1. Mit találsz ki előbb, a cselekményt vagy a főszereplőt (vagy valami mást)?

Nálam gyakran ez úgy működik, hogy hallok egy mondatot, látok egy kis cselekedetet (ölelés, kézfogás, egy menő bevonulás, stb.), majd ezt tovább gondolom. Így születik meg egy novella/regényrészlet. A füzetem hátuljában van néhány oldal, ami csak ezeknek a pici ötletek leírásának ad helyet. A főszereplő másodlagos.

    2. Milyen karakter volt az első történeted főszereplője?

Gyakorlatilag egy olyan lányt találtam ki, aki én sosem lehetek. Létezik olyan író, aki sosem írta meg magát egy olyan testben/szerepben, amiben valószínűleg sosem lehet? 

   3. Ha már több sztorit is írtál, felfedezel-e utólag visszagondolva hasonlóságot a főszereplőid közt?
Azt hiszem, igen. Majdnem mindegyik szereplőm nagyon kedves, nagyon segítőkész, szerény, érzelmes. Nem szeretek túl sok negatív jegyet adni a szereplőimnek (tudom, unalmas és repetitív lesz egy idő után), de mostanában igyekszem odafigyelni, hogy eltérőbbek legyenek. Ha más nem, háttértörténet/megjelenés/tulajdonság szempontjából.

    4. Hogyan alkotod meg őt, van-e rá módszered?

Nincs konkrét módszerem, kedvfüggő. Ha épp egy érzéketlen seggfejhez van kedvem, vele fogok írni egy novellát. Ha egy megtört, depressziós lélek bőrébe akarok bújni (vagy épp én vagyok olyan állapotban), róla írok egy történetet. Nagyon szeretek kitalálni új figurákat új történettel és személyiséggel. Van, hogy egy mellékszereplőnek összetettebb háttértörténete van, mint a főszereplőnek. Valamiért szeretek az elnyomott mellékszereplőkre nagyobb hangsúlyt fektetni. Tudom, fura, de meglepően izgalmas.

    5. Szerinted mitől lesz “működőképes” egy főszereplő?

Szerintem nincs olyan, hogy egy főszereplő nem működőképes. Sokszor előfordul, hogy nem sikerül jól megalkotni egy főszereplőt, "életképtelen", rossz döntéseket hoz, nem szerethető, furcsa a személyisége, a viselkedése. Mindez viszont a történethez tartozik, és azt alakítja. Ez egy érthető válasz? Kicsit hablatynak érzem, nem tudom, hogy fejezzem ki. 😅

    6. Mit gondolsz arról, hogy “a főszereplő legyen szerethető”?

Nem tartom létfontosságúnak. Egy könyv lehet élvezhető akkor is, ha nem szerethető a szereplő. Őszintén szólva nem gyakran találkoztam olyan történettel, amiben a karakter nem szerethető, szóval ez egy egészen jó ötlet a jövőre való tekintettel.

    7. Jártál-e már úgy, hogy a karaktered önállósította magát és másfele vitte a történetet, mint ahogy eltervezted? Mit teszel ilyenkor?

Ilyesmit nem nagyon tapasztalok, de ha megtörténik, hagyom, hogy vigye nyugodtan a történetet. Jó dolgok tudnak kisülni a spontán ötletekből.

    8. Olvasóként milyenfajta főszereplők fognak meg / érdekelnek igazán? Befolyásolja-e ez, hogy te milyennek alkotod meg a tieidet?

Én sosem szereplők miatt olvasok könyveket. Erre nem tudok pontos választ adni, nekem a sztori sokkal fontosabb.

    9. Fedeztél-e már fel hasonlóságot saját magad és a főszereplőd közt? Vagy törekedtél-e erre szándékosan?

Van rá példa, hogy megtörténik, de igyekszem elkerülni. Néha azt érzem, vagyok elég idegesítő ahhoz, hogy szegény képzeletbeli karaktereimnek ne kelljen ezt elviselni. 😆

    10. Van-e valami érdekességed, gondolatod a főszereplőkről, amit elmesélnél?

Szeretem kihívás elé állítani magam, és mindenféle szemszögből írni. Férfi, női, gyerek, akár állatok szemszögéből. Az Együtt, illetve a Névtelen árva egy cica és egy farkas szemszögéből íródott. Számomra nagyon izgalmas a nézőpontváltás, főleg, ha állatokról van szó. Mást éreznek, máshogy reagálnak, másfajta mozgást/interakciót végeznek.

    +1 ?

Én nem találtam meg a Te +1 kérdésed, Theodora. :( Kérlek, ha csak nekem kerülte el a figyelmem, írd meg kommentbe, mi volt az, és kibővítem!

Honoriah S.

A szokásostól eltérő

Sziasztok!

A blogom megkapta a legelső rendelést! (Jó, ez így nem teljesen igaz, de a legelső rendelés, amit nem egy baráttól kaptam.) Nagyon izgtatott voltam, főleg, mert a téma is igazán megfogott. Köszönöm szépen Nórinak a rendelést, nagyon élveztem a történeteden dolgozni, és szívesen fogadok a jövőben is hasonlóan érdekes alapötletet tőled is, bárkitől mástól is! Kellemes szórakozást így péntek estére, vagy amikor csak idetévedsz és elolvasod. :)

Ajánlott zene: Dorothy - Medicine Man

Nóri által megadott paraméterek:

Főszereplő:

• 50-es évei elején járó, feszült, kiégett hölgy
• nagyszájú, belevaló, de aranyból van a szíve
• pultos egy kocsmában
• elvált, a hálátlan gyerekek kirepültek, idegesíti mindenki, de ha azt érzi, hogy bajban van valaki, azonnal segít

Történet:

• E/1
• ne jelenjenek meg nevek
• legyen benne ütős, komikus párbeszéd
• konkrét szituáció nincs megadva
• a zenét és képet inspirációként kaptam, ezek is befolyásolták a történetet

~***~

Üvegcsörgés a jobb szélső bárszék felől. Szegény ördög, már azt is alig látja, melyik kezében tartja az italt, tekintettel, hogy a cigarettáját próbálja meghúzni. Kártyák csúsznak el egymáson az ablak melletti asztal környékén. Öt óra, kezdődik a póker parti. Kíváncsi vagyok, mikor jön rá a vén bolond, miért éppen ő ül mindig az ablak mellett. Csak az nem látja vissza a lapját, aki nem akarja. Sosem tanul, épp, mint a barátja. Újabb lap kirakva, azonnal emel, rá sem nézett, mi került ki. Blöfföl, mindig blöfföl, majd a gatyája gumiját is elveszti.

Öt óra tíz, megjön a zöld öltönyös. Vajon egy ír manótól lopja a ruhatárát? Kizárt, hogy ilyen ízlése legyen egy mitikus lénynek. Kikéri a szokásost, bourbon. Minden kedd és péntek estét itt tölt. Szerencsére nem a pulthoz ül ma. Megőrülök, ha még egyszer végig kell hallgatnom, hogyan vesztette el kártyán az autóját. Öt óra húsz, megérkezik az autó új tulajdonosa. Kikéri a szokásost, majd leül a zöld manó melletti asztalhoz. Ez a páros a pontos definíciója a se veled, se nélküled kapcsolatnak. Ha egy levegőt szívnak, szemmel, majd szavakkal fejelik ketté egymást. Ha valamelyik nem bukkan fel, rögtön keresik a hiányzó felüket.

Öt óra negyvenöt, egyetemisták nagy ricsajjal tépik fel az ajtót. Vége az előadásnak, mindig itt szokták tartani a levezetőt. A falkavezér jön kikérni a szokásost, különös figyelmet fordítva egy bizonyos koktélra. Hetek óta próbálja megkérni a párja kezét, gyűrűt viszont még mindig nem látok egy ujjon sem. Barátom, ennyi idő alatt én kétszer megházasodtam volna, talán már két váláson is túl lennék. Vagy talán már én kértem volna meg a párod kezét.

Este hat, újabb törzsvendég kéri ki a szokásosat. Hat húsz, szobafestő tér be munka után. Hat negyven, tanárnő alig hagyta el az iskolát, már a vörösborát szürcsölgeti. Tudom, mi jár a fejedben mindezt hallva. Milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen munkám van.

Egy viszonylag biztonságosnak mondható környéken dolgozom egy 19. század végéről fennmaradt kocsmában. Nem mondom, stílusos a hely, megtartotta az eredeti tematikáját egy kis modernitással megfűszerezve. A vendégek rendesek, legalábbis elviselik a stílusom. Aki ide betér, tudja, mit várhat. Rengeteg emberrel találkozom, új történeteket ismerek meg, sosem vagyok egyedül. Persze, huszon- harminc évesen izgalmas lehet pultosként dolgozni. Kezdetben én is élveztem, jó pénzkiegészítő munka volt. 34 évvel később viszont minden épeszű ember eljut arra a pontra, mikor bizonyos vendégek fején poharat, a főnök fején egyenesen egy whiskys üveget törne szét. Az élet beleszólt a nagy terveimbe. Gyorsvonatként robogott be az ÁLOMMELÓ nevű állomásra, majd azzal a lendülettel repesztett keresztül rajta. Úgy értem, a várón. Épp a kijárat ajtajában jutott eszébe lefékezni. Azóta is rendületlenül ott trónol természetesen. Egy pont. Azt mondták, ennyin múlt, hogy azzal foglalkozzak, amit szeretek. Azt hiszem, legfőképp ezen múlt, hogy ebbe az életbe ragadtam. Megtört a csalódás, majd jött a nagy szerelem, a hirtelen gyerekvállalás, majd még egy, és még egy. Végül nem várt vetélés, válás, és a legfiatalabb gyerek is kirepült. Ezért dolgozik lassan 30 éve a vendéglátóiparban a pultosnő. Tudom, tudom. Minden az én hibám, rajtam múlt, hogy nem próbáltam meg újra, hogy túl fiatalon teherbe estem házasság előtt, léphettem volna másképp, bla bla bla. Hallottam már mindenfélét, köszönöm, nem vagyok kíváncsi a további kioktatásokra.

- A szokásosat, gyönyörűm.

Talán a nem létező férfiasságom is kivan ezzel a munkával, mégis találni benne még fénypontokat. Értem ezalatt a nyomozót, aki lassan 5 éve betér hozzánk minden másnap vagy harmadnap. Elvált, kétlányos apuka, aki szintén egyedül tengeti napjait a munkájába temetkezve. Hátra sem nézek, már kapom is elő a poharat, hogy töltsem a szokásosat.

- Tudom, hogy a korral jár, de Önnek igazán megérett az a szemműtét.

Munka közben sérült meg a szeme, elég komplikált műtétre van szüksége. Nagy eséllyel többé nem fog tisztán látni szemüveggel sem, bárhogy alakul a műtét. Tudom, hogy retteg a munkája elvesztése miatt, ezért próbálom csipkelődéssel oldani a feszültséget. Sosem éreztem magam kellemetlenül egy-egy odaszólástól, mégis végigfut rajtam a bűntudat talán életemben először, mikor nem találja meg a poharat elsőre, amit közvetlenül elé raktam le. Nem tudtam, hogy túl van a műtéten. Észrevétlenül a keze alá tolom az italt.

- Innentől kezdve a 10 éves khaki színű, kopott táskám épp olyan gyönyörű, mint a latyakos út egy felmelegedett téli napon, vagy egy 50 éves skót whisky.

- Nem tudom eldönteni, hogy egy ütős sértést vagy egy kedves bókot kaptam. A modora legalább egészen biztosan a régi. Megvolt a műtét?

- Pontosan tudja a választ mostanra. – Húzóra eltűnteti azt a kis mennyiségű alkoholt, ami nagyjából egy átlag munkás fél havi fizetésébe kerül. – 60% esély volt rá, hogy teljesen elvesztem a látásom a műtét után. Nélküle 80%. Szinte mindegy volt. Az orvosoktól csak azt hallgattam, legyek hálás annak, ami megmaradt. Fények, foltok, néhány alak.

- Hé, Vöröske, neked szólok. Még egy kört mindenkinek.

- Ne haragudjon, de sokkal fontosabb dolgom van. Nem vagyok pincér, küldje ide az egyik plasztik cicát, nem csak dekorációnak van két keze és lába – szólok oda a negyvenes férfinak, akinek a nyakában egy lánya korabeli szőkeség csimpaszkodik. Meg vagyunk lepődve a globális felmelegedésen, pedig ennyi műanyag között járkálva semmi meglepő nem történik ezen a bolygón.

- Kő kemény, mint a volt főnököm egy hét elvonó után.

- Nem szeretem, ha ugráltatnak, pultnál történő kiszolgálás van. Még hálásak is lehetnek, hogy munkát adok a pénzelt cicáknak. Ez most nem is fontos, inkább meséljen. Mi lesz most?

- Hogy mi lesz? – Mélyen felsóhajt. Szinte érzem a fájdalmas beletörődést ebben a sóhajban. – Rokkantsági nyugdíj. Ilyen látással nem dolgozhatok tovább. Úgysem vagyok túl messze a korhatártól, néhány év ide vagy oda.

Néhány év ide vagy oda nagyonis számít. A nyomozónak mindenképp. Nehezen viselte a családja elvesztését, a munkája volt az egyetlen, ami éltette.

- A célzási tudását mondjuk igazán nem kenheti a rossz látására. Az mindig is rettenet volt.

Felnevetve rázza meg a fejét, miközben int a poharára egy újabb kör reményében.

- Ha más előnye nincs is, legalább többé nem fáj a szívem a látványtól, amivel mindig találkozom, mikor a sokadik vodkát tölti ki az egyik részeg vendégnek.

- Mit ne mondjak… Talán egy kicsit irigykedem. Engem is elküldhetnének rokkantsági nyugdíjra. Az itt eltöltött évtizedek alatt kellően leroncsolódtak az agysejtjeim, igazán megérdemelném. Gondoljon bele, még legalább 8-10 évet itt robotolni…

Most realizálódik bennem igazán, mit mondtam. Még egy évtized, mire szabadulnék. Én erre nem vagyok képes.

- Biztosan szükség van még erre?

Meglepetten húzom fel a szemöldököm.

- Mire gondol?

- Erre – mutat körbe a helyiségben. – Tudom, hogy rosszul van, amint belép ide, elege van a részeg férfiakból, az alkohol és cigaretta szagából. Mikor volt utoljára szórakozni bárhol? Mikor hagyta el a házat kikapcsolódás céljából, és nem a 12 órás műszakjára vonszolta be a formás domborulatát?

- Most pontosan mit akar mondani? Burkoltan megkéri a kezem, vagy felmond a nevemben a főnökömnél, hogy megszöktessen egy szado-mazo kapcsolatot élni egy titkos szigeten?

- Ugyan már, ha szado-mazo kapcsolatot keresnék, kiírnám Redditen egy erre alkalmas oldalra, hogy ötvenes, jó testalkatú, félig vak ex nyomozó keres egy alávetett, fiatal lányt vörös szobás kalandokra. Tényleg szeretnék a szokásostól valami eltérőt, de talán nem ennyire drasztikusat.

- Tudja, kettőnk közül Maga a nyomozó. Engem sosem tanítottak meg mindenféle nem túl legális kihallgatási módszerre, szóval magától kell dalolnia – támaszkodom le előtte a pulton kíváncsian.

- Mindig is szerettem volna utazgatni kicsit. Egyedül vagyok, van pénzem, nyugdíjaznak. Nem ülhetek otthon, hogy beleőrüljek a vakságomba. Egymagam viszont nem indulhatok útnak. Szükségem van egy kísérőre. Itt jön a képbe Maga – mutat rám egy izgatott mosolyt elejtve.

- Arra kér, hogy legyek az… ápolónője?

- Néha megkérdőjelezem a saját ítélőképességem – sóhajt fel fáradtan, az arcát dörzsölve. – Öt éve ismerem, tudom, hogy egyedül van, a gyerekei egy pillanatra sem törődnek azzal, él-e vagy sem. A legutolsó dolog, amit elviselnék, hogy körülugráljon, mint „ápoló”. Arra sem kérem, hogy legyen a párom, nem áll szándékomban semmilyen romantikus kapcsolatot indítványozni, bár… nem zárkózom el az ötlettől. Egyszerűen szeretnék valakivel minőségi időt tölteni valahol távol attól a helytől, aminek a gondolatától is rosszul érzem magam mostanra. Nem tudom, hova, mikor, miért, meddig. Egyszerűen szeretnék valami mást, mint amihez szokva vagyok. Lenne kedve egy kopott, öreg, vak nyomozóval kicsit kimozdulni?

Home Stonestreet

Szögre akasztott cipő

Sziasztok!

Kissé össze-vissza, de érkezem újabb tartalmakkal. Kaptam egy nagyon izgalmas rendelést Nóritól, amin már... két hete dolgozom. Ne haragudj, egy kicsit megcsúsztam, de dolgozom rajta. Ígérem, jövőhéten az következik! Addig is egy kis könnyed, romantikus novellával érkeztem. Jó olvasást, és még egyszer bocsánat, bocsánat, nagyon igyekszem. 🥺

Ajánlott zene: The Greatest Showman Cast - A Million Dreams

~***~

Lehetne ennél büszkébb az ember? Erősen kétlem.

Ő az a férfi, akiről sokan példát vehetnének. A legnehezebb időből, a legmélyebb gödörből és legkilátástalanabb helyzetből is mindig talált kiutat. Most pedig itt áll Oroszország leghíresebb színpadán, és élete álmát teljesíti be. Egyike azon kevés balett-táncosnak, akiért szó szerint kapkodnak a rendezők. Annyira sikeres, mégis a legracionálisabb ember, akivel valaha találkoztam. Nem beszél vissza az embereknek, nem gondolja, hogy bárkinél magasabb rendű lenne. Tisztelettudó, kedves, ráadásul imád a kollégái között lenni. Mindig nagy csodálattal nézem, milyen szenvedéllyel és alázattal áll a munkájához. Nem a rivaldafényért teszi, a pénzért még annyira sem. Egyszerűen ez az, amit mindig tenni akart. Én pedig maximálisan támogatom, ahogy ő is teszi velem. A legnagyobb mosollyal mondhatom, hogy az a férfi a színpadon már hat éve az én párom. Átéltem vele minden pillanatot a legnehezebbtől a legboldogabbig, amíg el nem jutott idáig, a karrierje csúcsáig. Tudom, hány óra kemény munka és edzés van a háta mögött, hogy mennyi mindent áldozott fel minden egyes szerepéért. Senki nem érdemli meg jobban a sikert nála. Persze, biztosan van bennem egy kevés elfogultság, de sokan belátták már, hogy igazam van. December huszadika van. Ilyenkor a legtöbben már karácsonyra készülődnek, mi viszont egészen másképp szoktuk tölteni a szünet előtti napokat. Ünnepek előtt van az utolsó nagy hajrá a színházban, utána legalább egy hónap pihenőre ellophatom a Diótörőmet. Épp erre a darabra próbálnak, az elkövetkező négy napon végig előadásuk lesz. Nagyjából 2000 kilométer választ el minket a hétköznapokban, ezért a szünetei előtt, illetve nagyobb fellépésekor utazok ide. Mostanra állandó vendég vagyok a társulat próbáin is. Kifejezetten szokták élvezni a „kritikus közönséget” személyemben. Épp a kedvenc részemnél jár a próba. Lelkesen figyelem ezeket az eltökélt embereket, és irigykedem, milyen szenvedéllyel állnak a munkájukhoz. Jó, talán egy valakin többet elidőzik a tekintetem, de hogy ne lenne így? Ahogy a szépen edzett, izmos teste őrült mód hajlik minden irányba. Igazán lenyűgöző látvány. Annyira szeretem, mikor otthon is teljesen tudatán kívül nyújtani kezdi valamelyik testrészét, vagy épp olyan kecsesen áll fel a földről, mintha egy darabban játszana éppen. Bár többet tapasztalhatnám ezeket az apró szokásait. Alig látjuk egymást, mégis olyan őrülten szerelmes vagyok, mint a kapcsolatunk elején. Az édes mosolyából ítélve, amivel épp felém pillant, ő is hasonlóképp érezhet. Egyre gyakrabban jön szóba közöttünk a családalapítás, házasság. Valakinek mozdulnia kell valamerre, ha mindezt tényleg meg akarjuk valósítani.

Elég mélyen elmerülök a gondolataimban, arra viszont felkapom a fejem, mikor abbamarad a zene. A táncosok félkör alakban térdelnek, míg a szerelmem felém indul. A színpad széléhez érve lepillant rám, és lassan fél térdre ereszkedik. Azzal a tipikus, őrülten édes mosolyával egy sötétkék selyemdobozt húz elő zsebéből. Még ki sem nyitotta, mikor felsikkantva ugrok fel a helyemről, de hamar a szám elé kapom a kezem. Kissé megszeppenve néz rám, majd felnevetve nyitja fel a dobozt. Egy egyszerű, de annál tökéletesebb gyűrű lapul benne.

- Életem egyetlen fénypontja. Tudom, nem volt könnyű az elmúlt hat évünk. Keveset látjuk egymást, viszont nekem azok a legértékesebb pillanatok. Nincs már sok hátra a karrieremből, sajnos egyre inkább érzem az ízületeimen – nevet fel halkan. – Kettőnk előtt ellenben rengeteg izgalmas kaland áll. Köztük például egy esküvő. Azt mondják, a csúcson kell abbahagyni, és boldogan be is dobom a tánccipőm, amennyiben a menyasszonyom leszel.

A nyakánál fogva húzzam le magamhoz hirtelen egy hosszú csókra. Érzem, hogy előreborul a magasságkülönbség miatt, de sikerül megtámaszkodnia a kezein. Egyszerre nevetünk fel a helyzeten, kissé elpirulva engedem el, amíg inkább leugrik elém, hogy magához öleljen.

- Remélem, ezt igennek vehetem – suttogja az ajkamra boldog mosollyal.

Home Stonestreet