Jó éjt... te orángután (Arctic Monkeys fanfiction)

Téma: #arcticmonkeys #alexturner #behindthescene #privatelife #messageconvo #fanfiction

Ajánlott zene: Arctic Monkeys - Why'd You Only Call Me When You're High / R U Mine?

Inspiráció: klikk ide

~***~

Te jó ég, milyen nap is van ma? Olyan érzésem van, mintha elfelejtettem volna valamit. Péntek van, ugye? A koncert megvolt, interjút nem kellett adnunk, holnap a közelben lesz fellépés, nem kell utazni. Basszus, mi nem jut eszembe? Letámaszkodom az erkély korlátján, és mélyet szívok a füves cigimből.

Annyira hosszú volt ez a nyár, nem hiányzott, hogy őszre is ki legyen tolva. Július-augusztus szinte megállás nélkül fesztiválokkal telt Európában, a szeptembert pedig Amerikában töltöttük. Alig érkeztünk haza Angliába október elején, már stúdióba is vonultunk. Nem baj, legalább vettünk fel néhány új dalt. Ennyi mindenért cserébe igazán megérdemlem az egy hónap szabadságot. Öt hét mindentől és mindenkitől távol. Franciaországban kettesben pihenhetünk… A rohadt életbe, tudtam, hogy valamit elfelejtettem. Azonnal előkapom a telefonomat a zsebemből. Három nem fogadott hívás. Október 10. Ritka nagy seggfej vagyok, pedig megígértem, hogy én leszek az első.

- Alex – Matt csatlakozik hozzám két rövid itallal a kezében. – Alig múlt 2, máris eltűnsz? Mindenki téged keres. Iszunk egyet mindannyian, ha már ilyen sikeres turné van mögöttünk.

- Ezt nem tettük meg már órákkal ezelőtt? – Felhúzott szemöldökkel nézek fel rá. Elgondolkodik egy pillanatra, majd vállat von.

- Akkor iszunk a baráti szeretetre. Gyere már.

- Később. – Kikapom a kezéből az egyik poharat, ha már annyira nyújtja. Egyben lehúzom a tartalmát. – Tényleg fontos – emelem meg a kezemben a telefont, jelezve, mire készülök épp.

Visszaszolgáltatom az üres poharat, és rögtön tárcsázom Chloé számát. Nem kapok választ. Megpróbálom újra, közben szívok egyet a cigimből, hátha segít kicsit megnyugodni. Annyira rosszul érzem magam, nagyon elhanyagoltam az utóbbi időben. A rengeteg utazás, annál is több koncert, az időeltolódás. Ez nem kifogás, Turner. Az lenne a minimum, A legfontosabb eseményre sem emlékszem, pedig már napok óta a fejemben volt.

Néhány pillanatig nem kapok választ, csupán a három hullámzó pötty adja tudtomra, hogy ott van még a telefon túloldalán. Kezdek egyre idegesebb lenni. Legalábbis a fel-alá járkálásom erősen utal rá.

Elmosolyodom kissé megkönnyebbülten. Nem ezzel a mondattal reagált volna, ha nagyon dühös. Ugyan kevés időt töltöttünk együtt mostanában, de minden másnap, ha nem minden nap telefonálunk legalább egy órát. Normál esetben pedig teljesen dinamikusan működik a kapcsolatunk már évek óta. Ez most csak egy rosszul alakult időszak, de ezen is átverekedjük magunkat együtt, mint mindig. Az erkély sarkában könyökölök vissza a korlátra.

Nem kaptam se szeretleket, se szívet, mondjuk ez nem meglepő. Én is elteszem magam, szeretnék nem túl késő délután megébredni. Tényleg hiányzik, nagyon. Beszélni akarok vele, felköszönteni születésnapja alkalmából, legalább egy órát hallgatni, mi van vele. Évek óta ebben élünk, sosem volt gond a távolsággal, viszont még sosem felejtettem el a születésnapját. Itt van már a sarkon a szünet. Egy hónap kettesben megbújva. Ígérem, a létező összes módon kiengesztellek az elkövetkező hetekben.

    Fáradtan terülök el az egy hete bevetetlen ágyamon. Végre vízszintben. Szinte minden napot így zártam késő éjszaka. Már lehunyt szemekkel várom az álomba merülést, mikor a szemhéjamon fájdalmasan áthatoló fény újra felébreszt. Laposakat pislogva nézek a telefonom képernyőjére. Nagy mosoly kúszik hamar az arcomra.

Éreztem, hogy nem fog eltűnni szó nélkül. Néhány pillanatig csak az üzeneteket olvasgatom újra és újra. Ezért igazán megérte még egy kicsit visszabillenni a valóságba. A bónusz szívecskéről nem is beszélve. Nagyon szeretlek, kislány, bárhol legyek vagy bármennyi dolgom legyen.

Honoriah Stonestreet